Pécsi Törvényszék - Letartóztatás elrendelése jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt
A Pécsi Járásbíróság 2019. július 19-én egy hónapra elrendelte D.A.Zs. gyanúsított letartóztatását jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított férfi közelebbről nem tisztázható időponttól, de legalább 2019. január 16-tól kezdődően elfogásának napjáig kábítószernek minősülő anyagokat vásárolt és azokat anyagi haszonszerzés céljából Pécsett továbbértékesítette.
A nyomozó hatóságok a gyanúsított lakóhelyén új pszichoaktív anyag, illetve kábítószer előállításához használatos növényi anyagot (orvosi zilizt), valamint egyéb, a kábítószer készítéséhez szükséges eszközöket, továbbá a gyanúsított ruházata közé a szekrénybe rejtve közel 1 millió forint készpénzt foglaltak le.
A bíróság szükségesnek találta a büntetett előéletű gyanúsított letartóztatásának elrendelését, mivel a bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, a még ki nem hallgatott tanúk és potenciális gyanúsított társak jogellenes befolyásolásával a bizonyítást veszélyeztetné, illetve hasonló, vagy más szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
A végzés nem végleges, mivel a végzés ellen a gyanúsított fellebbezéssel élt, továbbá az ülésen jelen nem levő D.A.Zs. gyanúsított védőjének esetleges fellebbezése bejelentésére három napon belül van lehetősége.
Pécs, 2019. július 23.
Pécsi Törvényszék Sajtóosztály