Pécsi Törvényszék- Letartóztatás elrendelése kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék

A Pécsi Járásbíróság 2019. október 24-én elrendelte S.L. gyanúsított letartóztatását egy hónapra kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt. 

A rendelkezésére álló adatok szerint a Siklósi Rendőrkapitányság járőre 2019. október 21. napján 10 óra 36 perckor a vajszlói útszakaszon intézkedés alá vonta a személygépjárművel közlekedő gyanúsítottat. Az ellenőrzés során elvégzett jármű-, csomag- és ruházatátvizsgálás során a személygépkocsi csomagtartójában több dobozban kábítószergyanús ismeretlen növényi anyagmaradványt találtak. A gyanúsított lakóhelyén tartott kutatás során további kábítószergyanús anyagok kerültek lefoglalásra. Az eljárás során megalapozott gyanú merült fel arra, hogy a gyanúsított 2018. év elejétől, pontosan meg nem határozható időponttól kezdve rendszeresen értékesített kábítószernek minősülő anyagot.

A bíróság a letartóztatás elrendelésének indoklásában kifejtette, hogy megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított – figyelemmel a bűncselekmény tárgyi súlyára – a bizonyítást veszélyeztetné azzal, hogy tárgyi bizonyítási eszközt semmisítene meg vagy rejtene el, illetőleg  a tanúkkal összebeszélne, vallomásaikat egyeztetné. Miután a gyanúsított édesanyjával él szegényes körülmények között, megalapozottan tartani lehet attól is, hogy a terhére rótt bűncselekményt, mint keresetkiegészítő tevékenységet folytatná.
A végzés végleges.

Pécs, 2019. október 24.

Pécsi Törvényszék Sajtóosztály