Pécsi Törvényszék - Letartóztatás emberölés bűntette alapos gyanúja miatt

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék

A Pécsi Járásbíróság 2023. augusztus 23-án elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2023.  augusztus 21-én, a hajnali órákban Pécsett, az utcán megismerkedett egy hajléktalan férfival, majd a lakásába hívta és pizzával kínálta. 7 óra 30 előtt a két férfi között szóváltás alakult ki, azt követően a gyanúsított a konyhában található kalapáccsal több alkalommal a hajléktalan férfi fejére sújtott, majd a földre került sértettet egy késsel kétszer mellkason szúrta. A sértett a bántalmazás következtében elszenvedett sérülések miatt a helyszínen elhunyt.

A gyanúsított büntetlen előéletű, azonban a várható büntetés nagyságára figyelemmel alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, ezért a bíróság a letartóztatását elrendelte, amelyet akut pszichés állapota miatt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelt végrehajtani.

Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsított és védője enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása érdekében jelentettek be fellebbezést, így a végzés nem végleges.

Pécs, 2023. augusztus 23.

Pécsi Törvényszék Sajtóosztály