Pécsi Törvényszék - Letartóztatás kábítószer birtoklásának bűntette és más bűncselekmények miatt
A Pécsi Járásbíróság 2019. június 28-án elrendelte két komlói férfi letartóztatását egy hónapra, társtettesként nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, egyikük vonatkozásában még további jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette, míg a másik gyanúsított vonatkozásában további lőszerrel visszaélés bűntette alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak 2019. március 19-én 19 óra és március 20-án 8 óra közötti időszakban, az éjszakai órákban, a garázskapu feltörésének módszerével, jogtalanul behatoltak egy komlói garázsba, ahonnan 1.700.000 forint értékben motorkerékpárokat, elektronikus navigációs eszközt, motoros csizmát, bukósisakokat és egyéb használati tárgyakat tulajdonítottak el. A rongálással 30.000 forint kárt okoztak.
A nyomozó hatóság 2019. június 25-én az egyik gyanúsított férfi lakásán szemlét tartott. Ennek során a lakásból jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagot – fehér port, növényi származékot - , kábítószer fogyasztáshoz és terjesztéshez szükséges eszközt foglaltak le.
A másik gyanúsított garázsában és lakásában tartott házkutatás során összesen 148 db – engedély nélkül tartott – lőszert, továbbá a lopásból származó tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.
A kábítószer birtoklásával gyanúsított férfi büntetett előéletű, a másikkal szemben is volt már folyamatban büntetőeljárás. A bíróság álláspontja szerint – figyelemmel a jelentős tárgyi súlyú bűncselekményekre – alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén mindkét gyanúsított elérhetetlenné válna, megszökne, illetve az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével veszélyeztetnék a bizonyítási eljárást.
Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, míg mindkét gyanúsított és védőik is fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges.
Pécs, 2019. június 28.
Pécsi Törvényszék Sajtóosztály