Pécsi Törvényszék - Letartóztatás kábítószer birtoklásának bűntette miatt

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék

A Pécsi Járásbíróság 2018. november 14-én elrendelte egy szegedi és egy makói férfi letartóztatását kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt egy hónapra.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint 2018. november 11-én rendőri intézkedés alá vonták Pécs területén azt a személygépkocsit, mellyel a két gyanúsított közlekedett. A két gyanúsított mozgása és beszéde lelassult volt, ezért ruházatukat és gépkocsijukat is átvizsgálták a rendőrök. Ennek során tőlük többféle kábítószernek minősülő anyag, illetve növényi származékot foglaltak le. A gyanúsítottakat gyorstesztje szervezetükben kábítószert mutatott ki.
 
A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
 
A gyanúsítottakkal szemben több büntetőeljárás is folyamatban van. Alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén még le nem foglalt tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével, elrejtésével veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követnének el.
 
A bíróság határozatát a szegedi gyanúsított és védője tudomásul vették, így vonatkozásában a határozat véglegessé vált, míg a makói gyanúsított és védője elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan bűnügyi felügyelet enyhébb formájának elrendelése érdekében fellebbezést jelentett be.
 
Pécs, 2018. november 14.
 

Pécsi Törvényszék Sajtóosztály