Pécsi Törvényszék - Letartóztatás lopás bűntette és más bűncselekmény alapos gyanúja miatt
A Pécsi Járásbíróság 2021. április 16-án elrendelte egy mohácsi férfi letartóztatását egy hónapra nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének, valamint kisebb kárt okozó rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi 2021. április 14-én a koraesti órákban bemászott egy mohácsi lakóház körbekerített udvarára, majd ott a sértett tulajdonát képező – csukott, de nem zárt állapotban hagyott kishaszongépjárművet annak eltulajdonítása érdekében, a benne lévő indítókulccsal beindította, ezt követően a járművel elindult. A sértett udvarát elválasztó belső kerítés kapuját, majd a bejárati kaput a járművel áttörte és távozott a helyszínről. Haladása során a gyanúsított a lakóhelye közelében egy családi ház utcafronti falsíkjába csapódott a gépkocsival, majd abból kiszállt és elhagyta a helyszínt.
A kishaszongépjármű értéke 3.500.000 forint, a benne lévő szerszámok értéke 1.180.000 forint, míg a gyanúsított a rongálással 410.000 forint kárt okozott.
A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, a jelenleg terhére rótt bűncselekményeket felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, jövedelemmel nem rendelkezik, megélhetése nem biztosított. Mindezek miatt alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
A bíróság határozata végleges.
Pécs, 2021. április 16.
Pécsi Törvényszék Sajtóosztály