Pécsi Törvényszék - Letartóztatás meghosszabbítása emberölés bűntettének kísérlete miatt

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék

A Pécsi Járásbíróság 2020. március 26-án meghosszabbította 2020. július 3-ig M. Zs. gyanúsított letartóztatását emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésére álló adatok szerint M. Zs. gyanúsított férfi korábban alkalmi munkákat végzett egy berkesdi házban, ahová 2017-ben be is költözött, mert a házban lakó nővel érzelmi kapcsolatba került. A kapcsolat a sértett nő és a gyanúsított férfi között 2019 nyarán megszakadt. Ezt követően a gyanúsított rendszeresen visszatért az ingatlanba a kapcsolat helyreállításának reményében, azonban a sértett visszautasította.
2019. december 31-én 21.30 óra körüli időben a gyanúsított ittas állapotban azzal a szándékkal jelent meg az ingatlanban, hogy a sértettet elhívja onnan, azonban ismét elutasító választ kapott. A gyanúsított ezt követően fenyegetőzni kezdett, majd a sértett nő és férje közösen szólították fel távozásra. A gyanúsított ekkor felemelt egy 20 literes benzineskannát, majd abból benzint locsolt szét a ház konyhájában, melyből a sértett nő ruházatára is került. A gyanúsított a nála lévő öngyújtóval megkísérelte meggyújtani a benzint, azonban az öngyújtót nem tudta működésbe hozni. A házban tartózkodó nő és férfi ekkor becsukták a gyanúsított előtt a konyhaajtót, aki tovább fenyegetőzött az ablakok betörésével, majd elment a helyszínről.

A gyanúsított büntetett előéletű, bejelentett lakcíme nem valós, alkalmi munkákból tartja el magát. Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, illetve a már megkezdett bűncselekményt befejezné, ezért a bíróság szükségesnek és indokoltnak találta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását 2020. július 3-ig.

Pécs, 2020. március 27.

Pécsi Törvényszék Sajtóosztály