Pécsi Törvényszék - Letartóztatás sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt
A Pécsi Járásbíróság 2021. január 21-én elrendelte egy baranyai kis falu polgármesterének letartóztatását egy hónapra, jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított a 2020. október 24. és 2020. november 30. közötti időszakban polgármesterként a vezetése alatt álló település önkormányzatának 7.300.000 Ft, és a településen működő, általa képviselt szociális szövetkezetnek 6.920.000 Ft kárt okozott úgy, hogy a fenti összegeket részletekben, a település, illetve a szociális szövetkezet bankszámláiról a saját bankszámlájára, majd a pénz egy részét onnan tovább, élettársa bankszámlájára utalta át. A polgármester az átutalt összegekkel sajátjaként rendelkezett. A pénz egy részét döntő részben szerencsejátékra, a többit saját szükségleteire használta fel.
A gyanúsított többször állt már bíróság előtt, hasonló bűncselekmények elkövetése miatt. A jelenleg terhére rótt jelentős tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható szabadságvesztés mértéke kettőtől nyolc évig terjedhet. Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított, szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, tárgyi bizonyítási eszközt, elektronikus adatot semmisítene meg, veszélyeztetve ezzel a bizonyítást, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
A bíróság határozata végleges.
Pécs, 2021. január 21.
Pécsi Törvényszék Sajtóosztály