Szegedi Ítélőtábla ítélete - Bűnszervezetben elkövetett kábítószerrel visszaélés
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a kábítószerrel visszaélés bűntette miatt Szlávik Tivadar I. rendű és Csorba Gábor II. rendű vádlott ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék ítéletét.
Szlávik Tivadar cselekményét társtettesként elkövetettnek minősítette a táblabíróság, a fegyházbüntetés mértékét 20 évről 12 évre enyhítette, és mint bűnszervezetben elkövetővel szemben tekinti kiszabottnak. Így a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
A vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezte az ítélőtábla.
Csorba Gábor II. rendű vádlott cselekményét társtettesként elkövetettnek minősítette a Szegedi Ítélőtábla, és esetében is – megváltoztatva az I. fokú bíróság döntését - mint bűnszervezetben elkövetővel szemben szabta ki a fegyházbüntetést, amit 12 év helyett 8 évben állapított meg. A II. rendű vádlott sem bocsátható feltételes szabadságra.
Az ítélet indoklásakor elhangzott, hogy az I. fokú bíróság helyesen állapította meg a vádlottak bűnösségét, azonban – tekintetbe véve minden körülményt – eltúlzottan súlyos büntetést szabott ki, ezért került sor a büntetések enyhítésére.
Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.
A bűncselekményről
Az I. rendű vádlott 2009 őszén megszervezte kokain Hollandiából Olaszországba és Magyarországra történő szállítását, kiépítette a kábítószer beszerzésének, szállításának és értékesítésének rendszerét, tartotta a kapcsolatot a kábítószert eladó, szállító és megvásárló személyekkel. A szállításokat futárként az I. rendű vádlott irányítása alapján két ismerőse, a II. rendű vádlott és Kondorosi Zoltán végezte. (Kondorosít az olasz hatóságok elfogták, és Olaszországban jogerősen elítélték.)
A szervezetten működő csoport a kábítószert Hollandiában szerezte be, pontosan nem megállapítható személyektől, majd Olaszországba szállították, és ott értékesítették. Alkalmanként a kokain egy részét Magyarországra hozták eladni. Az I. rendű vádlott volt a kokain csempészésével és értékesítésével foglalkozó bűnszervezet irányítója, ő biztosította a kábítószer megvásárláshoz szükséges anyagi eszközöket, ő szervezte meg a szállítást és az értékesítést 2009 ősze és 2009. december 3-a között.
Az I. rendű vádlott 2009 őszén legalább öt alkalommal szervezte meg kokain szállítását Olaszországba, úgy hogy a kábítószert Kondorosi Zoltán vitte személykocsival Hollandiából Milánóba, Velencébe és Rómába, illetve e városok közelébe eső településekre. A pénz átvétele után Magyarországra jött, ahol elszámolt az I. rendű vádlottal. Kondorosi Zoltán 2009 őszén esetenként 1 kiló és 6,5 kiló közötti mennyiségű kokaint vitt Olaszországba, kilogrammonként 500 euró szállítási díjért.
Az I. rendű vádlott 2009 októberében és novemberében legalább két alkalommal szervezte meg a kokain szállítását úgy, hogy a futár ezekben az esetekben a II. rendű vádlott volt. Az I. rendű vádlott ezen felül 2009. november 30-án Békés megyében megállapodott Csorba Gáborral arról, hogy a kokain egy részét a II. rendű vádlott Békéscsabára hozza, majd ezt az I. rendű vádlott értékesíti. December 1-én a II. rendű vádlott Hollandiában átvett 502,89 nettó tömegű kokaint, majd Olaszországba ment, ahol a kábítószer egy részét ismeretlen személyeknek átadta. A kábítószer vételáraként, valamint egy korábbi szállítmány ellenértékeként ekkor átvett 12.100 eurót, majd a megmaradt, több mint fél kiló kokainnal Magyarországra indult.
Eközben az I. rendű vádlott ismeretlen román személyekkel megbeszélte, hogy december 3-án találkoznak Magyarországon, és azok megveszik tőle a II. rendű vádlott által szállított kokaint. Az ügylet azért nem jött létre, mert a rendőrök december 3-án délután a vádlottakat egy békéscsabai benzinkútnál elfogták.
Összességében az I. rendű vádlott által irányított bűnszervezet 2009 ősze és 2009 december 3-a között legalább 8 szállítmány kokain csempészését és értékesítését bonyolította le. A szállítások során kereskedési céllal az I. rendű vádlott összesen legkevesebb 5.502.89 gramm kokaint szerzett meg, majd ebből legkevesebb 4.997.77 gramm kokaint értékesített. Ez a jelentős mennyiség alsó határának 10,3-szerese – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.
Az I. fokú ítéletről
Bűnszervezetben elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettében találta bűnösnek a Gyula Törvényszék 2012. június 20-án Szlávik Tivadar (1972 – méhkeréki lakos) I. rendű vádlottat, és ezért őt 20 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság az I. rendű vádlottal szemben 12.100 euró erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
Az ügy II. rendű vádlottját, Csorba Gábort (1978 – kecskeméti lakos) bűnsegédként elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettéért a bíróság 12 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet ellen a vádlottak és védőik az eljárás megszüntetése, másodlagosan az I. fokú ítélet hatályon kívül helyezése és új eljárás lefolytatása, harmadlagosan a büntetés enyhítése érdekében nyújtottak be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.
Szeged, 2013. január 3.