Szegedi Törvényszék - Csaknem halálra itatta zárkatársát – végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bántalmazót a törvényszék
Hat év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a Szegedi Törvényszék a vádlottat, amiért a válogatott eszköztárral végrehajtott kínzássorozat végén majdnem halálra itatta zárkatársát.
A nem jogerős ítélet lényege szerint a letartóztatásban lévő vádlott és a sértett egy zárkában voltak elhelyezve a Szegedi Fegyház és Börtönben. A fogvatartásuk alatt, 2021 szeptemberéről a vádlott minden ok nélkül folyamatosan belekötött a sértettbe, ütötte-verte, különböző feladatok elvégzésére kényszerítette. A sértett a további bántalmazások elkerüléséért a vádlott minden kérését teljesítette, így többek között moslékot evett, a kártyázások során, ha vesztett volt, hogy öt liter vizet is meg kellett innia, a sértettnek mások telefonját kellett hozzátartozóival feltöltetnie, a csomagjai tartalmát a vádlottnak át kellett adnia. 2021. november 8-án délután a zárkában folytatott kártyázás során a vádlott ismét arra kényszerítette a sértettet, hogy vesztes játszmánként 1, összesen 3 liter vizet igyon, majd a végén arra, hogy további 5 liter vizet igyon meg. A sértett könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, ekkor a vádlott bántalmazta, majd zsír evésére utasította. A sértett rosszul lett, eszméletét vesztette, ezért kórházba szállították. Vízmérgezés miatt életveszélyes állapot alakult ki a férfinál. A vádlott mielőtt a sértettet elszállították, megfenyegette a zárkatársait, hogy az előzményeket nem mondhatják el, azt kell állítaniuk, hogy a sértett egyszer csak lefordult a székről.
A vádlott a bíróság előtt beismerte bűnösségét lemondott a tárgyláshoz való jogáról, így a bíróság az előkészítő ülésen meghozott ítéletében életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettében, valamint folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntettében mondta ki őt bűnösnek. A bíróság a büntetéskiszabás során enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott bűnösségre is kiterjedő vallomását, őszinte, megbánó magatartását, amelynek keretében a vádlott a sértettől bocsánatot kért.
Az ítélet nem jogerős, valamennyi jogorvoslati joggal rendelkező eljárási résztvevő, így az ügyészség, a vádlott és a védő is három munkanapot tartott fenn a nyilatkozat megtételére.
Szeged, 2023. március 23.
Szegedi Törvényszék Sajtóosztály