Szegedi Törvényszék - előzetes letartóztatás nem jogerős elrendelése, lopás bűntette
Beküldés dátuma
2016.08.05. - 13:07
Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit üzletszerűen, részben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 05. napjáig tart.
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azért indítványozta M. J. A. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. augusztus hó 02. napján a délelőtti órákban 3 szegedi ingatlanba is behatolt abból a célból, hogy azokból különböző értékeket tulajdonítson el jogtalanul. A gyanúsított egy esetben a zárt ablak benyomásával, egy esetben a szúnyogháló átvágása útján jutott be az ingatlanba, ahol kutatást végzett, azonban nem sikerült semmit elvinnie. Az utolsó esetben a nyitott teraszajtón keresztül jutott be a lakásba, ahonnan 1 pár aranyozott mandzsettagombot tulajdonított el. Ezt követően az ingatlant a nyitott teraszajtón keresztül futva, elhagyta, mivel cselekményét a sértett észlelte.
A bíróság álláspontja szerint a büntetett előéletű, korábban nagyszámú vagyon elleni bűncselekményt elkövető, legutóbbi büntetéséből az alapos gyanú tárgyát képező nagyobb tárgyi súlyú bűncselekmények elkövetésének reggelén feltételes kedvezménnyel szabaduló gyanúsított a terhére rótt bűncselekményeket ugyancsak vagyon elleni bűncselekmény miatt folyamatban lévő, más büntetőeljárás hatálya alatt, többszörös és különös visszaesőként látszik megvalósítani, erre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne, illetve újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el.
A bíróság előzetes letartóztatást elrendelő végzését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a kényszerintézkedés elrendelése tárgyában hozott döntés nem emelkedett jogerőre.
Szeged, 2016. augusztus 5.
A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya