Szegedi Törvényszék - előzetes letartóztatás, rablás bűntette

Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt csütörtök reggel vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. június hó 20. napjáig tart. 
 
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azért indítványozta L. Á. I. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. május hó 19. napján 8 óra 30 perc körüli időben Szegeden, a Kárász utcán a gyalogosan közlekedő sértett elé állt, és minden előzmény nélkül jogtalan eltulajdonítás végett a sértett bal karjára felhelyezett fekete színű táskát és a sértett bal karját rángatni kezdte. Mivel a sértett a táskát nem engedte el, a gyanúsított a nőt fellökte, fejét a földre szorította, és megpróbálta a sértett szorításából a táskát kitépni. Ekkor érkezett a helyszínre egy járókelő, aki a sikoltozó, segítséget kérő sértettről megpróbálta „leszedni” a gyanúsítottat. Ennek során a két férfi között dulakodás alakult ki, mivel a gyanúsított szabadulni akart. A szorításból kiszabadulva a gyanúsított futásnak eredt, azonban sikerült őt a járókelőknek feltartóztatni és a rendőrök kiérkezéséig visszatartani. 
 
A sértettnek a bántalmazás következtében sérülése nem keletkezett. A bűncselekménnyel veszélyeztetett vagyontárgyak összértéke 6.470,- forint volt.
 
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a helyszínről elszökni szándékozó, hasonló jellegű vagyon elleni bűncselekmény miatt más büntetőeljárás hatálya alatt álló gyanúsított kiemelkedő tárgyi súlyú (két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő) bűncselekményt látszik megvalósítani, ezért megalapozottan lehet következtetni arra, hogy a hatóságok elő megszökne vagy elrejtőzne, illetve újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el, ezért előzetes letartóztatása mindenképpen indokolt.
 
A bíróság végzését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a végzés nem emelkedett jogerőre.
 
Szeged, 2016. május 20. 
                                                                               A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya