Szegedi Törvényszék - előzetes letartóztatását rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt
Beküldés dátuma
2016.11.14. - 09:52
Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék
A Szegedi Járásbíróság a hétvégén nem jogerősen elrendelte annak a két gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. december hó 12. napjáig tart. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azért indítványozta K. A. és A. J. gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsíthatók az alábbi bűncselekmény elkövetésével:
A gyanúsítottak 2016. évi október hó 31. napján 19 óra körüli időben - ezidáig ismeretlenül maradt társukkal együtt – a K. A. gyanúsított által vezetett személygépkocsival megjelentek Forráskúton abból a célból, hogy ott rablást kövessenek el. K. A. gyanúsított az autóban maradt, míg A. J. és ismeretlen társuk bemásztak a helybeli idős korú sértett udvarába, és a nyitott ajtón keresztül bementek a lakóépületbe. Itt A. J. gyanúsított lefogta a tévé előtt alvó asszonyt és száját befogva tőle pénzt követelt. A gyanúsított egészen addig tartotta lefogva a sértettet, amíg társa a házat átkutatta. Ezt követően a sértett kezeit egy kábelkötegelővel összekötötték, továbbá egy sállal és egy pulóverrel megkötözték a lábait, majd a házból mobiltelefont, ékszereket és készpénzt tulajdonítottak el hozzávetőlegesen 15.000,- forint értékben.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak, akik közül az egyik ugyancsak rablás bűntette miatt büntetett előéletűnek minősül, kiemelkedő tárgyi súlyú (öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő) bűncselekményt látszanak megvalósítani, ezért megalapozottan lehet következtetni arra, hogy a hatóságok elő megszöknének vagy elrejtőznének. A gyanúsítottak esetében továbbá az eljárás meghiúsításának, valamint K. A. gyanúsított vonatkozásában a bűnismétlésnek a veszélye is fennáll, ezért előzetes letartóztatásuk mindenképpen indokolt. A bíróság előzetes letartóztatást elrendelő végzéseit az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentett be, így a végzések nem jogerősek.
Szeged, 2016. november 14.
A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya