Szegedi Törvényszék - előzetes letartóztatást és házi őrizetet elrendelő nem jogerős végzés pénzmosás bűntette miatt
Beküldés dátuma
2016.10.07. - 14:31
Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte K. S. Zs.-né gyanúsított előzetes letartóztatását, valamint K. K. gyanúsított házi őrizetét, akiket pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt tegnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása, illetve házi őrizete 2016. november hó 07. napjáig tart. A Csongrád Megyei Főügyészség azért indítványozta K. S. Zs.-né és K. K. gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy egy prostitúcióval összefüggő bűnszervezet szökésben lévő fejének hozzátartozóiként, 1-1 nagy értékű szegedi ingatlan megvásárlásában működtek közre 2014. és 2015. években úgy, hogy egyébként semmilyen legális jövedelemmel nem rendelkeztek, emellett K. S. Zs.-né egy további ingatlant érintő fiktív adásvételi szerződés megkötésében is részt vett. A gyanú szerint a bűncselekmények tárgyát képező vagyoni eszközöket a Franciaországban prostituáltakat futtató bűnszervezet biztosította.
A bíróság álláspontja szerint a kimagasló tárgyi súlyú (egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő) bűncselekményt megvalósítani látszó gyanúsítottak esetében megalapozottan lehet következtetni arra, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóságok elől megszöknének vagy elrejtőznének, valamint – a cselekmény szervezett bűnözéssel való kapcsolatára is figyelemmel - bizonyítási eszköz elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítási eljárás megnehezítésére vagy meghiúsítására törekednének, továbbá a bűnszervezetben elkövetett vagyon elleni bűncselekmény bűntette miatt büntetett előéletű K. S. Zs.-né gyanúsított esetében a bűnismétlés veszélye is megállapítható. Erre tekintettel a bíróság K. S. Zs.-né gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését mindenképpen indokoltnak látta, míg a büntetlen előéletű, fiatal felnőtt K. K. gyanúsított esetében úgy ítélte meg, hogy a kényszerintézkedés célja házi őrizet elrendelésével is biztosítható. A bíróság előzetes letartóztatást elrendelő végzését az ügyész tudomásul vette, míg K. S. Zs.-né gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be; a házi őrizetet elrendelő végzést az ügyész az előzetes letartóztatás elrendelése érdekében megfellebbezte, míg K. K. gyanúsított és védője tudomásul vette, így egyik végzés sem emelkedett jogerőre.
Szeged, 2016. október 7.
A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya