Szegedi Törvényszék - embercsempészés bűntette (előzetes letartóztatás)

Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék

A Szegedi Járásbíróság szombaton nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt az M5-ös autópályán, menekülése közben bekövetkezett balesetét követően vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. február hó 29. napjáig tart.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azért indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint  megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. január hó 29. napján, az éjjeli órákban a más embercsempészek által a szerb-magyar zöldhatárra eljuttatott 6 fő migráns személyt az országon keresztül Nyugat-Európába kívánta szállítani. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei 02 óra 35 perc körüli időben észlelték amint a gyanúsított az M5-ös autópályán halad az általa vezetett német rendszámú személygépkocsival. A rendőrök a gyanúsítottat megállásra szólították fel, azonban ő azt figyelmen kívül hagyva, menekülni kezdett. A személygépkocsi nem sokkal később egy másik járműnek ütközött, és az árokba zuhant. A balesetben a gyanúsított és több migráns is megsérült. A gyanúsított megpróbált a helyszínről elmenekülni, azonban az odaérkező rendőrök elfogták.

A személygépkocsiban utazó migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták.

A gyanúsított – az eljárás során ismeretlenül maradt társaival - segítséget nyújtott a fenti migráns személyeknek ahhoz, hogy őket a zöldhatár közelében felvéve, Nyugat-Európába szállítsa.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú (két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett) bűncselekményt megvalósítani látszó, a rendőri intézkedés elől elmenekülő, magyarországi lakóhellyel és tartózkodási hellyel nem rendelkező gyanúsított esetében megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne, továbbá hogy az eljárás során ismeretlenül maradt társaival történő összebeszélés útján a bizonyítási eljárás megnehezítésére, meghiúsítására törekedne.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem emelkedett jogerőre.

Szeged, 2016. február 1.

A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya