A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa érdemben helybenhagyta a büntetés-végrehajtási bíró 2020. január hó 14. napján meghozott azon döntését, melyben a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt S. Z. elítélt feltételes szabadságra bocsátását mellőzte. 

Az elsőfokú bíróság a feltételes szabadságra bocsátást mellőző döntését az elítélt meghallgatásán előadottakra, valamint a büntetés-végrehajtási intézet feltételes szabadságra bocsátás kapcsán tett előterjesztésére alapozta. A bv. bíró megállapította, hogy az elítélt a szabadságvesztése végrehajtásának kezdetén igen súlyosan megszegte a bv. intézet rendjét, olyannyira, hogy elítélt társa sérelmére testi sértés bűntettét követte el, amelyért végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. Elítélt magatartása ezt követően igen jelentősen pozitív irányba változott, amelyre visszavezethetően fenyítve nem volt, ellenkezőleg, különböző címen 75 jutalmat érdemelt ki. Hosszabb ideje konfliktus mentesen tölti a büntetését, erre kifejezetten törekszik is, és szabadulása esetére megszervezte a munkába állását, valamint a lakhatását, megélhetését is, amely biztosított. Azonban az elítélt mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését, a sértett hozzátartozói számára jóvátételi törekvése nem volt, kártérítési összeg megfizetését nem ajánlott fel, ez idáig erre kísérletet sem tett. Mindezeket összevetve a bíróság úgy ítélte meg, hogy – az igen jelentős pozitív magatartásváltozása ellenére – elítéltre vonatkozóan egyelőre nem vonható le az a következtetés, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül elérhető lenne. 

Az elsőfokú bíróság végzése ellen az elítélt és védője jelentett be fellebbezést a feltételes szabadságra bocsátás mellőzése miatt, annak engedélyezése érdekében. 

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa a büntetés-végrehajtási bíró végzésének felülvizsgálatát elvégezte, és úgy ítélte meg, hogy a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján helytállóan következtetett az elsőfokú bíróság arra, hogy a rendelkezésre álló iratokból, az elítélt személyi körülményeire, a büntetés végrehajtása alatt tanúsított magatartására, szabadulását követő életvezetésére, illetve az ezzel kapcsolatos elképzeléseire vonatkozó adatokból egyelőre nem vonható le egyértelmű és megalapozott következtetés arra nézve, hogy a büntetés célja esetében további szabadságelvonás nélkül is elérhető lenne, így az elítélt vonatkozásában a feltételes szabadságra bocsátás egyik alapvető törvényi feltétele jelenleg hiányzik.

Töretlen a bírói gyakorlat a tekintetben, hogy a feltételes szabadságra bocsátás nem jog, hanem lehetőség arra, hogy feltételeinek teljesülése esetén az elítélt feltételes szabadságra bocsátására sor kerüljön. Ez a büntetés-végrehajtási kedvezmény az elítélt számára tehát nem automatikusan járó jogosultság, hanem a törvényi feltételek mellett is csupán adható lehetőség.

A feltételes szabadságra bocsátás a szabadságvesztés büntetés speciális prevenciós – az egyéni visszatartást szolgáló – céljához szorosan kapcsolódó, az elítélt társadalomba való visszailleszkedését és ezáltal jövőbeni normakövető magatartását elősegíteni hivatott jogintézmény. Alkalmazásánál ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy valamennyi büntetés, így értelemszerűen a szabadságvesztés büntetés egyik alapvető rendeltetése a társadalom védelme. A feltételes szabadságra bocsátás engedélyezésére így alapvetően akkor kerülhet sor, amennyiben az elítélt feltételes szabadságra bocsátásától várható előnyök, elsősorban nem az egyéni, hanem a közösségi szintű, társadalmi előnyök mértéke meghaladja a társadalom veszélyeztetettségének, mint hátránynak a mértékét.

A bírói mérlegelésnek minden olyan az elítélt személyével, személyiségével, annak esetleges változásával, az elkövetett bűncselekménnyel, a kiszabott büntetéssel, az elítélt büntetés-végrehajtás alatt tanúsított magatartásával, az elítéltnek az általa elkövetett bűncselekményhez való viszonyulásával, szabadulása esetén az őt fogadó környezettel, jövőbeni elképzeléseivel – céljaival, terveivel – összefüggő körülményre ki kell terjednie, amiből az elítélt szabadulás utáni magatartására vonatkozó következtetések vonhatók le. 

A bíróságnak a fentieken túl vizsgálnia kell azt is, hogy az elítélt tanúsított-e a bűncselekménnyel okozott hátrány jóvátételét eredményező vagy azt célzó magatartást. A jóvátételre való törekvésnek ugyanakkor nemcsak azért van fokozott jelentősége, mert a törvény annak kiemelt vizsgálatát írja elő, hanem azért is, mert ebből az elkövető esetleges megbánására, az elkövetett bűncselekményhez való viszonyulására is lényeges következtetések vonhatók le. 

A bíróság által vizsgálandó körülményekből kettő esetében – így: az elítélt büntetés-végrehajtása alatt tanúsított magatartását, illetve törvénytisztelő életmód folytatására vonatkozó készségét illetően – az elítéltre alapvetően kedvező megállapítások tehetők, ugyanakkor a további körülményeket vizsgálva sokkal inkább arra vonatkozó következtetések vonhatók le, hogy az elítélt szabadlábra helyezéséből adódó társadalmi hátrányoknak – a társadalom veszélyeztetettségének, illetve a veszélyeztetettség kockázatának – a mértéke jelenleg még nagyobb a várható előnyöknél.

A büntetés-végrehajtási törvény előírásainak megfelelően a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a későbbiekben ismételten meg kell vizsgálni.