Szegedi Törvényszék - kábítószer birtoklásának bűntette

Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 05. napjáig tart. 
 
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azért indítványozta G. D. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. augusztus hó 03. napján 23 óra 20 perckor a Röszke Autópálya határátkelőhelyen úgy jelentkezett belépésre, hogy az általa vezetett személygépkocsi különböző részeiben előzetesen 3 db, hozzávetőlegesen bruttó 1284 gramm tömegű marihuánát tartalmazó csomag került elrejtésre, ekként kábítószernek minősülő növényi törmeléket hozott be az ország területére. Ezen kívül az ellenőrzés során a gyanúsított alsónadrágjából egy kannabisszal töltött cigaretta, míg a jobb cipője belsejéből egy zacskó kábítószer gyanús por is lefoglalásra került.
 
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a magyarországi lakó és tartózkodási hellyel nem rendelkező gyanúsított által megvalósulni látszó bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú (egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő), így esetében megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne. Figyelemmel arra, hogy a gyanúsított a bűncselekményt esetlegesen több ismeretlen társával látszik elkövetni, alappal lehet következtetni arra is, hogy a velük való összebeszélés útján, adott esetben a lehetséges tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárás meghiúsítására, vagy megnehezítésére törekedne, ezért előzetes letartóztatása mindenképpen indokolt. 
 
A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem jogerős.
 
Szeged, 2016. augusztus 5.
 
A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya