Szegedi Törvényszék - kábítószer kereskedelem bűntette

Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket kábítószer kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. május hó 27. napjáig tart.
 
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azért kezdeményezte P. D. és C. B. S. gyanúsítottak előzetes letartóztatását, mert megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2016. év elejétől – pontosabban meg nem határozható időponttól kezdődően – a Szegeden található lakásban összesen 450 csomag, csomagonként megközelítőleg 1 gramm, az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint amfetamin tartalmú port, 344 db kábítószer gyanús tablettát, 2 tasakban fehér, kábítószer gyanús port, valamint 3 csomag, kábítószer gyanús kristályos anyagot tartottak abból a célból, hogy a fenti különböző típusú, bizonyítottan amfetamint is tartalmazó kábítószerrel kereskedjenek, azt forgalomba hozzák. A gyanúsítottak amfetamint, illetőleg egyéb – pontosan meg nem határozott hatóanyagot tartalmazó – anyagokat több alkalommal adtak át K. N. gyanúsítottnak abból a célból, hogy az átvett kábítószert legalább öt személynek tovább adja. 
 
A nyomozó hatóság a kábítószert tartalmazó, illetőleg a kábítószer gyanús anyagokon túlmenően P. D. gyanúsítottól 59.000,- forint, C. B. S. gyanúsítottól pedig 31.000,- forint készpénzt is lefoglalt. 
 
A gyanúsítottak előzetes vizsgálata alapján szervezetükben amfetamin volt kimutatható, amely kábítószer fogyasztás tényét támasztja alá.
 
A megvalósulni látszó bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú és büntetési tételű, ezért megalapozottan lehet következtetni arra, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a hatóságok elől megszöknének vagy elrejtőznének, a tanúk és a lehetséges bűntársak befolyásolásával, velük történő összebeszéléssel, valamint tárgyi bizonyítási eszköz elrejtésével vagy megsemmisítésével a bizonyítási eljárás megnehezítésre, meghiúsítására törekednének, emellett P. D. gyanúsított vonatkozásában a bűnismétlés veszélye is fennáll, ezért előzetes letartóztatásuk mindenképpen indokolt.
 
A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsítottak és védőik elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem jogerős.
                                        
Szeged, 2016. április 29.       
 
A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya