Szegedi Törvényszék - Közigazgatási ügyszakban hozott nem jogerős döntést a bíróság

Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék

Megsemmisítette Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 229/2020. (II.28.) Kgy., mint alperes határozatát a Szegedi Törvényszék. Az ítélet nem jogerős.

A közgyűlés 2020. február 28-án rendkívüli zárt ülést tartott, amelyen - az ügyrendi és mandátum vizsgáló bizottság javaslatának megfelelően - megállapította, hogy a felperes, Cs. P. képviselővel szemben fennáll a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 36. § (1) bekezdés i) pontja szerinti összeférhetetlenségi ok tekintettel arra, hogy a felperes „A vásárhelyi ellenzék hangja” sajtótermék esetében médiatartalom-szolgáltató természetes személynek minősül. Megállapította azt is, hogy a felperes a fenti törvény alapján méltatlanná vált képviselői megbízatására, az összeférhetetlenségi ok fennállását ugyanis a közgyűlésnek határidőn belül nem jelentette be.

A határozattal szemben a felperes keresetet terjesztett elő, amelyben kérte a közgyűlési határozat megsemmisítését és annak megállapítását, hogy nem áll fenn a terhére rótt összeférhetetlenség, nem terhelte tájékoztatási kötelezettség, így nem méltatlan a képviselői tisztségre.

A törvényszék ítéletében megállapította, hogy a felperes által nyújtott szolgáltatás nem gazdasági jellegű. A tevékenység nem üzletszerű és annak önálló gazdasági jellege is hiányzik, így nem tartozik a médiaszabályozás hatálya alá. A lap megjelenése tehát nem minősül médiaszolgáltatásnak és a felperes - az alperes állításával szemben - nem minősül médiatartalom-szolgáltató természetes személynek.

A közgyűlés tehát jogszabályba ütköző módon állapította meg, hogy a felperessel szemben összeférhetetlenségi ok áll fenn, amelyre tekintettel a bíróság megsemmisítette a határozatot. Összeférhetetlenség hiányában a törvényszék mellőzte a méltatlansággal kapcsolatos hivatkozások értékelését.

Szeged, 2020. április 30. 

Szegedi Törvényszék Sajtóosztály