Szegedi Törvényszék – Letartóztatásban egy rablással gyanúsított férfi
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható rablás bűntettének elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2020. június hó 21. napjáig tart.
A Makói Járási Ügyészség a gyanúsított letartóztatásának elrendelését indítványozta, ugyanis az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2020. május 18-án délben a makói buszállomáson meghallotta, hogy a sértett útbaigazítást kér az ott tartózkodóktól, hogy hogyan tudna eljutni a makói kórházba. A gyanúsított ezután felajánlotta a segítségét az idős, látássérült, fehér bottal járó és mozgásában erősen korlátozott sértettnek, hogy elkíséri a makói kórházba, mivel ő is arrafelé tart. Miután egy parkba értek, a gyanúsított 400 forintot kért a sértettől, elmondása szerint kenyérre. A sértett megtagadta a pénz átadását, ezért a gyanúsított a sértett felsőtestén keresztben átvetett táskájába erőszakkal a sértett akarata ellenére belenyúlt és 4.500 Ft-ot jogtalanul eltulajdonított. A gyanúsított erőfölényéből adódóan a sértett védekezését le tudta küzdeni, azonban a sértett azért, hogy bizonyítékot szerezzen a gyanúsított személyére nézve, leszakította a terhelt nyakában levő fehér színű fülhallgatót. A gyanúsított a cselekmény elkövetését követően a helyszínről elfutott, de a sértett hangos segítségkiáltására a közelben lakók a rendőrséget értesítették, akik röviddel ezt követően a gyanúsítottat elfogták és előállították.
A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított vonatkozásában megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén - különösen a tanúk befolyásolásával, vagy megfélemlítésével - a bizonyítási eljárás meghiúsítására, magakadályozására törekedne. Továbbá figyelemmel arra, hogy a gyanú szerint a jelen eljárás tárgyát képező bűncselekményt a gyanúsított a korábbi szabadságvesztés büntetéséből történő szabadulását követően rövid idő eltelte után többszörös és különös visszaesőként valósította meg, annak a veszélye is fennáll, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el, ezért letartóztatása mindenképpen indokolt.
A bíróság döntését az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, míg a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be elsődlegesen a gyanúsított szabadlábra helyezése, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében, így a bíróság végzése nem vált véglegessé.
Szeged, 2020. május 21.
Szegedi Törvényszék Sajtóosztály