Szegedi Törvényszék - lopás vétsége

Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék

Nem jogerősen bűnösnek mondta ki a Szegedi Törvényszék T.S. vádlottat lopás vétségében, 2 rendbeli, folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettében, valamint aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, ezért őt életfogytig tartó  szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság ítéletében megállapította, hogy a vádlott leghamarabb 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság az ügyben három vádirat alapján hozott ítéletet, melyek lényege szerint:

I.
T.S. vádlott 2013. január 16. napja és 2013. január 30. napja közötti időben az O.D. sértett tulajdonában lévő, kerítéssel körbekerített lakóházának udvarába O.D. tudta és beleegyezése nélkül, a kerítésen átmászva, jogtalan eltulajdonítási szándékkal bement és onnan eltulajdonította a sértett tulajdonát képező hullámpalát 1.000,- forint értékben, valamint két darab vas anyagú kereket összesen 5.000,- forint értékben.

II.
Vádlott együtt él édesanyjával és annak nem bejegyzett élettársával, Sz.I.E. sértettel. 2012. november 29. napján délután 5 óra körüli időben vádlott vitába keveredett édesanyjával, melyet követően az édesanyja a ház szobájába távozott. Vádlott követte őt, s több alkalommal kézzel megütötte. Sz.I.E. sértett ekkor vádlott édesanyjának a védelmére kelt, melynek az lett az eredménye, hogy vádlott Sz.I.E. sértettet is több alkalommal fejen ütötte, majd földre kerülését követően bele is rúgott. A bántalmazás következtében mindkét sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

III.
T. S. vádlott tehát együtt élt egy hódmezővásárhelyi tanyán élettársával, saját és nevelt gyermekével, édesanyjával és annak élettársával, Sz.I.E. sértettel. A vádlott és Sz.I.E. között rendszeresek voltak a veszekedések a vádlott italozó életmódja és amiatt, hogy a vádlott állandó munkahellyel nem rendelkezett. Ezen konfliktusok eredményeképpen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt büntetőeljárás folyt a vádlott ellen, amellyel kapcsolatos vádiratot a vádlott 2013. július hó 15. napján vett kézhez. Ezt követően a vádlott betért egy sörözőbe, ahol 14 óra 30 perc körüli időben sört fogyasztott és azt hangoztatta, hogy börtönbe fog kerülni, mivel ezt már nem lehet ledolgozni. A vádlott a vádirat tartalmának megismerése után elhatározta, hogy bosszút áll a sértetten.

Hazaérve, a vádlott magához vett egy 11 cm pengehosszúságú kést, hogy megölje a sértettet. Mielőtt ezt véghezvitte volna, felment az emeletre élettársához, hogy töltsön neki cigarettát. Mivel az asszony a kérés teljesítését megtagadta, a vádlott őt hanyatt lökte, rátérdelt, és a kést a nyakához szorította. Ezt követően, késsel a kezében leszaladt az alsó szintre, ahol a kanapén fekvő, alvó sértetthez lépett, és mellé térdelve mintegy 17 alkalommal megszúrta a sértett felsőtestét és fejét. Miután a vádlott a cselekménnyel felhagyott, betelefonált a rendőrkapitányságra, és közölte, hogy megszúrta a sértettet. Kérte a rendőrséget, hogy jöjjenek a helyszínre, és hívjanak mentőt. A kiérkező mentősök már csak a sértett a főverőér-sérülésből eredő szívfojtás miatti halálának beálltát tudták megállapítani.

Az ítélet ellen az ügyész az emberölés bűntette vonatkozásában az előre kiterveltség és különös kegyetlenség, mint további minősítő körülmények megállapítása, valamint a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának 30 évre súlyosítása érdekében, a vádlott és védője pedig az emberölés alapesetének megállapítása és enyhítés érdekében jelentették be fellebbezésüket, ezért az ítélet nem jogerős.

Szeged, 2014. április 09.

A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya