A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen felmentette P. L. vádlottat az ellene rongálás bűntette miatt emelt vád alól.

A pótmagánvádlók vádindítványt terjesztettek elő a vádlottal szemben rongálás bűntette miatt. A vádindítvány lényege szerint a vádlott által képviselt szegedi kft. 2001. március 1-jén területbérleti szerződést kötött a pótmagánvádlókkal a Szeged, Mars téri piac területére a pótmagánvádlók tulajdonát képező pavilon elhelyezésére. A szerződés értelmében a szerződés hatályát veszti, és a pavilont a bérlőknek el kell távolítaniuk, amennyiben az illetékes hatóság vagy a tulajdonos a bontását rendeli el. A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által elfogadott 680/2004. (IX. 10.) Kgy. sz. határozatot követően az alpolgármester az önkormányzat nevében 2006. október 6-án kelt levelében közölte az egyik pótmagánvádlóval, hogy kártérítés nélkül bontsa el a pavilont. A másik pótmagánvádló részére ilyen felhívás nem került megküldésre. A pótmagánvádlók a felhívásban foglaltaknak nem tettek eleget.

Az önkormányzat keresetet nyújtott be a Szegedi Városi Bíróságra több piaci bérlő, köztük a pótmagánvádlókkal szemben a Mars téri piac területének kiürítése érdekében. A keresetnek helyt adó elsőfokú ítéletet a Csongrád Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte, és az első fokú bíróságot új eljárásra utasította.

Időközben az önkormányzat és a vádlott által vezetett gazdasági társaság konzorciumi szerződést kötött a Megyei Jogú Városok funkcióbővítő városrehabilitációs pályázata érdekében való együttműködésre és pályázat benyújtására. Az önkormányzat a pavilonok lebontása mellett döntött a tulajdonosok tudta és a fenti per jogerős befejezése nélkül.

A vádlott a pótmagánvádlók bérleti szerződése fennállásának hiányát nem állította, azonban később már azt közölte, hogy a pótmagánvádlók nem rendelkeznek érvényes bérleti szerződéssel, illetve azt, hogy a pavilonjaikat az áthelyezést követően a tér másik oldaláról megközelíthetik. Később a vádlott egy levelében megismételte a fentieket és csatolt egy 12 pavilont feltüntető táblázatot, amelyben megjelölte az állagsérelem nélkül át nem helyezhető pavilonokat, és amelyekkel összefüggésben állásfoglalást kért az önkormányzattól.

A pótmagánvádlók álláspontja szerint a vádlott tudta, hogy a pótmagánvádlók tulajdonát képező árusítóhely nagyobb méretű károsodás nélkül nem helyezhető át, melyet alátámaszt az is, hogy a vádindítvánnyal érintett pavilon áthelyezése szabad szemmel láthatóan is kizárólag a több millió forintos tételű, speciális mozgatással lett volna kivitelezhető, amelyre kísérlet sem történt. Mindemellett a vádlott tudomással bírt arról is, hogy az ingatlan kiürítése iránt indított pernek nincs vége.

Az önkormányzat Jogi és Ügyviteli Bizottságának határozatában a Legfelsőbb Bíróság egyik ítéletében foglaltakra hivatkozással arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az érvényes bérleti szerződéssel nem rendelkező ideiglenes felépítmények áthelyezhetők a piac más területére, amely határozat azonban kötelező erővel nem bír, ezért a vádlottnak kellett a kivitelezési munkákról döntést hoznia.

A vádlott a fenti határozatot követően bontásra irányuló szerződést kötött egy kft.-vel, amelyet később akként módosítottak, hogy a szerződés a pavilonok áthelyezéséről és nem a bontásáról szól; az áthelyezés során ügyelni kell a pavilonok épségére. A fővállalkozóként eljáró kft. két alvállalkozói szerződést kötött, amelyek közül az egyik azt tartalmazta, hogy a pavilonokat az eredeti állapotuknak megfelelően kell helyreállítani, a felépítéshez, amennyiben szükséges, új anyagokat és szerkezetet is használni kell. Mindebből az következik, hogy a vádlott utasításai alapján eljáró fővállalkozó az áttelepítésbe beleszámította a rongálódást is.

A pótmagánvádlók tulajdonát képező pavilont daruval nem tudták a többi pavilonhoz hasonlóan megemelni, az már annak megkísérlése során megroppant, azonban az alvállalkozó munkavállalói a vádlott jelenlétében és általa instruáltan tovább folytatták az emelést, amelynek következtében az árusítóhely szétesett. A pavilon darabjait áthelyezték, majd azt más anyagokból, más technikával újjáépítették,  mindez azonban pusztán kárenyhítésre alkalmas.

A bíróságnak eljárása során vizsgálnia kellett, hogy a vádindítványban foglalt vádlottnak tulajdonított cselekvőség kimeríti-e a rongálás bűntettének törvényi tényállását. 

Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján arra a megállapításra jutott, hogy az ügyben bűncselekmény a vádlott részéről nem valósult meg, a vádlott szándékos károkozó magatartása nem állapítható meg. 

Nem került az eljárás során ugyanis megcáfolásra azon vádlotti védekezés, miszerint saját hatáskörben, többletköltségek vállalásával döntött akként, hogy bontás helyett a pavilon áthelyezésére kerül sor, illetve a pavilon lehetséges állagmegóvása melletti áthelyezése érdekében újabb szerződést is kötött. 

Az 1978. évi IV. törvény (régi Btk.) 324. § (1) bekezdésébe ütköző rongálás szándékosan követhető el, amelyhez elegendő az eshetőleges szándék is. A gondatlan rongálás nem bűncselekmény, csupán polgári jogi felelősséget keletkeztethet. 

A bizonyítási eljárás eredményeként nem volt megállapítható, hogy a vádlott a pótmagánvádlók tulajdonát képező árusítóhely megrongálásával, megsemmisítésével kárt kívánt nekik okozni, így a pótmagánvádló indítványában foglaltak ellenére annak rögzítésére került sor, hogy a vádlott magatartása bűncselekményt nem valósított meg. Minderre figyelemmel a bíróság a vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette.

A bíróság ítéletével szemben a vezető pótmagánvádló és a pótmagánvádló is fellebbezést jelentett be, így az nem emelkedett jogerőre.

Szeged, 2018. december  17.