Szegedi Törvényszék - rablás bűntett (előzetes letartóztatás)
A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket társtettességben elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. április hó 08. napjáig tart.
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azért indítványozta a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2016. március 06. napján 0 óra 15 perc körüli időben Kisteleken az árokba lökték a kerékpárjával közlekedő sértettet, majd őt onnan kisegítve, egy kereszteződésben később megállították, és megfenyegették azzal, hogy amennyiben a nála lévő értékeit nem adja át, akkor megverik és azokat erőszakkal veszik el tőle. A sértett a fenyegetés hatására átadta oldaltáskáját, majd a gyanúsítottak kivették az abban lévő készpénzt. Ezt követően átkutatták a sértett ruházatát is, és annak kabátzsebéből kivették a sértett mobiltelefonját, valamint az ott tartott pénzét, végül a helyszínről elmenekültek.
A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak jelentős tárgyi súlyú (két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő) bűncselekményt látszanak megvalósítani, ezért - személyi körülményeikre is figyelemmel - megalapozottan lehet következtetni arra, hogy szabadlábra kerülésük esetén a hatóságok elől megszöknének, vagy elrejtőznének, továbbá esetükben a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélye is fennáll. Mindemellett az egyik, büntetett előéletű, a terhére rótt bűncselekményt feltételes szabadság próbaideje alatt elkövetni látszó gyanúsított vonatkozásában megalapozottan lehet tartani attól is, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el.
A bíróság előzetes letartóztatást elrendelő végzéseit az ügyész, a gyanúsítottak és egyikük védője tudomásul vette, míg a másik védő fellebbezést jelentett be, így csak az egyik végzés emelkedett jogerőre.
Szeged, 2016. március 08.
A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya