A Szegedi Törvényszék Sajtóközleménye - rablás bűntette (ítélet)
Jogerős ítéletet hozott a Szentesi Járásbíróság azzal a két fiatalkorú vádlottal szemben, akik 2013. január 22. napján a szentesi gyermekotthonban 60,-Ft-ot raboltak a szintén fiatalkorú sértettől.
A Szentesi Járási Ügyészség 2013. január hó 30. napján bíróság elé állította a két vádlottat, akiket a bíróság bűnösnek ítélt társtettességben elkövetett rablás bűntettében, ezért Fk. M. I. I.r. vádlottat – aki korábban már állt bíróság előtt – 210 óra, míg Fk. K. Á. J. II.r. vádlottat 180 óra tartamú fizikai jellegű közérdekű munkára ítélte.
A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlottak és a sértett a szentesi gyermekotthon lakói. A sértett nevelőtanárától 1.810,-Ft-ot kapott 2013. január 22. napján, melyről a vádlottak tudomást szereztek, és elhatározták, hogy azt tőle elveszik. Amikor a sértett két társával vásárolni indult, észlelte, hogy a vádlottak követik, ezért a pénzből 1.750,-Ft-ot egyik társának adott át. A vádlottak utolérték a sértettet, majd a II.r. vádlott őt hátulról átkarolta, kezét leszorítva lefogta, miközben az I.r. vádlott a zsebeit átkutatta és a nála maradt 60 Ft-ot elvette tőle.
A bírság a büntetés kiszabása során a vádlottak javára értékelte, hogy cselekményüket megbánták, de az I.r. vádlott terhére értékelte, hogy egy másik ügyben történt próbára bocsátását követő egy héttel követte el a bűncselekményt.
A bíróság ítéletét az ügyész, a vádlottak és védőik egyaránt tudomásul vették, így az jogerős.
Szeged, 2013. február 1.
Juhászné dr. Prágai Eika
törvényszéki bíró
sajtószóvivő