Szegedi Törvényszék - Tájékoztatás letartóztatás elrendeléséről - emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények
A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a szentesi férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható emberölés bűntette kísérletének, zaklatás vétségének és magánlaksértés bűntettének elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2020. július hó 22. napjáig tart.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség azért indítványozta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2020. június 19. péntekről 2020. június 20. szombatra virradóra több alkalommal is bemászott volt élettársa házába, majd az utolsó alkalommal egy vita során megpróbálta őt leszúrni.
A megalapozott gyanú szerint a férfi és a nő korábban élettársi kapcsolatban álltak, amely tavaly nyáron megszakadt. A kapcsolat felbontását a gyanúsított nem tudta elfogadni és a sértettet, valamint annak családját folyamatos telefonhívásokkal, üzenetküldésekkel és fenyegetésekkel zaklatta. Emiatt a sértett már 2020. július 16-ánfeljelentést tett a rendőrségen.
A gyanúsított 2020. június 19-én este 9 óra körül átmászott a sértett szentesi házának kerítésén, majd a konyhaablakot kifeszítve bement a lakóépületbe és befeküdt volt élettársa ágyába. A sértett a hazaérkezését követően észlelte mindezt és rendőri segítséget hívott. Az előállítást követően a gyanúsított azonban ismételten a sértett házához ment és megint csak ugyanazzal a módszerrel bejutott az ingatlanba, majd újra befeküdt a sértett ágyába. A sértett hazaérkezésekor mindezt észlelve ismételten rendőri segítséget hívott.
A gyanúsított a második előállítását követően ismételten a sértett házához ment és ugyanazzal a módszerrel, ahogyan korábban, a bezárt ingatlanba bement. A sértett hajnal fél 5 körül ért haza, a folyosón találta a gyanúsítottat kezében egy konyhakéssel. Mindezeket követően a nő megpróbált elmenekülni, az ajtót kívülről a gyanúsítottra zárni, de a férfi a lábát az ajtórésbe csúsztatva ezt megakadályozta, majd a sértettre támadt. Ennek során a gyanúsított szidalmazások mellett közölte a sértettel, hogy amennyiben nem lesz az övé, akkor másé sem és megöli őt. A megalapozott gyanú szerint a férfi öt-hat alkalommal szúrt a sértett mellkasa irányába, melyeket a nő igyekezett kivédeni. A sértettnek a mellkasát ért szúrások ellenére sikerült a gyanúsított kezéből a kést kicsavarnia és a férfit elzavarnia, majd a rendőrséget értesítenie.
A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett – 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - bűncselekményt látszik megvalósítani, melyre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne.
Emellett a gyanúsított vonatkozásában – aki a terhére rótt bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt látszik elkövetni - megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábon hagyása esetén a sértett sérelmére az eljárás tárgyát képező bűncselekményt folytatná vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el, ezért letartóztatása mindenképpen indokolt.
Mindezekre figyelemmel a bíróság a letartóztatás céljait enyhébb kényszerintézkedéssel nem látta elérhetőnek, így a gyanúsított letartóztatását elrendelte.
A bíróság letartóztatást elrendelő végzését az ügyész, valamint a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így a végzés véglegessé vált.
Szeged, 2020. június 23.
Szegedi Törvényszék Sajtóosztály