Szegedi Törvényszék - társtettességben elkövetett garázdaság

Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék
A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság H. Zs. és társa vádlottakkal szemben társtettességben elkövetett garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy Gy. L. II.r. vádlott büntetését 100.000,- forint pénzbüntetésre enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
Az elsőfokú bíróság H. Cs. I.r. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletében és társtettességben elkövetett garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, ezért őt kettő év hat hónap börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte, míg Gy. L. II.r. vádlottat, mint különös visszaesőt társtettességben elkövetett garázdaság vétsége miatt egy év végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte, és megállapította, hogy a II.r. vádlott öt év tartamra pártfogó felügyelet alatt áll.
 
A jogerős ítéleti tényállásának lényege szerint az ittas állapotban lévő H. Cs. I.r. vádlott 2013. december hó 06. napján 20 óra 10 perc körüli időben, Szegeden, a Kossuth Lajos sugárúton közlekedő 2-es jelzésű villamoson szóváltásba keveredett B. D. sértettel, mivel az I.r. vádlott a sértett kérése ellenére nem hagyta abba a dohányzást, mire a sértett elvette I.r. vádlott cigarettáját, majd azt a földre dobva eltaposta. H. Cs. I.r. vádlott ennek hatására a sértettet térddel combon megrúgta, majd a földre esett sértett fölé hajolt, mellé térdelt, és ököllel kb. 15-20 alkalommal nagy erővel a sértettet arcon ütötte. Ekkor a sértett segítségére sietett egy a villamoson utazó nő, akit I.r. vádlott ellökött, majd a hölgy ismételten a sértett segítségére kelve az I.r vádlotthoz lépett. Ezt követően  csatlakozott a hölgyhöz az I.r. vádlott barátja, Gy. L. II.r. vádlott, aki szintén megpróbálta eltávolítani I.r. vádlottat a sértettől, azonban H. Cs. I.r. vádlott még legalább 3 alkalommal a földön fekvő sértett fejébe rúgott, illetőleg megtaposta azt. H. Cs. I.r. vádlott és társa a következő megállónál leszálltak, majd mindketten több alkalommal belerúgtak a villamosszerelvény oldalába. 
 
A bántalmazás következtében B. D. sértett ténylegesen 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban az I.r. vádlott cselekménye  - annak hosszan tartó, kíméletlen és kitartó jellege, illetve a bántalmazott testtájék okán - alkalmas volt ennél súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló sérülések okozására. A sértett segítségére siető hölgy 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban ő nem kívánt magánindítványt előterjeszteni.
 
A másodfokú bíróság az ügyben megtartott tárgyalások eredményéhez képest úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság a megállapított tényekből helyesen következtetett a vádlottak büntetőjogi felelősségére, mindazonáltal II.r. vádlott esetében megállapította, hogy többszörös visszaeső, azonban a másodfokú bíróság fokozott súllyal értékelte azt a körülményt, hogy II.r. vádlott igyekezett az I.r. vádlottat megfékezni, ezáltal megakadályozni, hogy a megtörténttől súlyosabb eredmény következzen be. Erre tekintettel II.r. vádlott büntetését szabadságvesztés helyett pénzbüntetésre enyhítette, mellyel összefüggésben a pártfogó felügyelet elrendelését mellőzte, míg az I.r. vádlott vonatkozásában úgy ítélte meg, hogy a kiszabott szankció az általa megvalósított bűncselekmények tárgyi súlyával, az elkövető személyében rejlő társadalomra veszélyesség fokával, valamint az enyhítő és súlyosító körülményekkel összhangban álló és arányos.
 
Szeged, 2015. október 27.
 
A Szegedi Törvényszék sajtóosztálya