Szekszárdi Törvényszék – 7 év fegyházbüntetés emberölés kísérletéért és lőfegyverrel visszaélésért
A Szekszárdi Törvényszék a 2019. október 22-énn tartott folytatólagos tárgyaláson 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 42 éves férfit, aki Dunakömlődön 2018 nyarán egy általa jogellenesen tartott lőfegyverrel mellkason lőtt egy férfit. A vádlott a szabadságvesztés 2/3-ad részének kitöltését követő nap bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.
Az ítéleti tényállás szerint a vádlott az elkövetés időszakában alkoholfüggő életmódot folytatott, napi rendszerességgel fogyasztott alkoholt. A sértett és társa 2018. június 23-án megjelent a vádlott házával szomszédos ingatlannál felújítási munkák végzése végett, ahová a vádlott a délelőtt folyamán több alkalommal is átment és beszélgetés kezdeményezésével feltartotta a sértettet és társát a munkában. A sértett távozásra hívta fel a vádlottat, aki felháborodásában váratlanul herén ütötte a létrán álló sértettet. Ezután a sértett jobb öklével megütötte a vádlottat a bal arcfelén, aki a földre zuhant, majd ismételten távozásra szólította fel.
A vádlott később is visszatért a sértetthez, bocsánatkérés végett, e közben súlyos ittas állapotából eredően lecsúszott a padlás feljáróról és újabb sérüléseket szenvedett. A vádlott ezután hazament és magát hergelve szidalmazni kezdte a sértettet és társát. A házában magához vette az engedély nélkül tartott kispuskáját, betárazta és kiment az udvarra. A vádlott kb. 30-32 méter távolságból célzott lövést adott le a vele szemben lévő, 2,45 m magasságban dolgozó, jól látható sértett felsőtestére, akit a mellkasának jobb oldalán, a IV. és az V. borda magasságában a lövedék el is talált.
A lövedék a sértett mellüregébe behatolva többek között roncsolta a tüdőlebenyt, a májat, mellűri levegő- és vérgyülemet, továbbá hasüregi vérgyülemet eredményezve nála. A vádlott által leadott lövés a sértettnél 8-12 hét tényleges gyógytartamban megállapítható sérüléseket, közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett. A sértetthez a társa mentőt hívott, akik mentőhelikopterrel Budapestre szállították, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Az idejekorán érkező szakszerű ellátás hiányában a sértett vérvesztéses shock következtében valószínűleg maghalt volna. A sértett sérülései maradandó fogyatékosság visszahagyásával gyógyultak, amely a jobboldali tüdőfél terhelhetőségének csökkenésében nyilvánul meg.
A vádlott számos, engedéllyel tartott lőfegyver mellett engedély nélkül is tartott birtokában lőfegyvert (kispuskát), amellyel otthon rendszeresen lőgyakorlatokat is tartott. Ezen felül hatósági engedély nélkül lőszereket is szerzett, amelyet lakóháza tetőterében tartott.
A vádlott hobbijának megfelelően hadi ereklyéket is gyűjtött, így jutott birtokába egy acél töltényhüvelynek, működőképes csappantyúval, amelynek lövedéke fenékgyújtóval és TNT robbanóanyaggal felszerelt.
A törvényszék a cselekményét és bűnösségét a lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés tekintetében feltáró jelleggel teljes egészében, az emberölés tekintetében pedig részben beismerő, a robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés tekintetében pedig bűnösségét vitató vádlottat emberölés bűntettének kísérletében és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek, míg a robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A törvényszék a már fent hivatkozott büntetés kiszabása mellett rendelkezett a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idő szabadságvesztésbe történő beszámításáról.
A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott részleges beismerésén túl a megbánó magatartását, azt a tényt, hogy jóvátételt fizetett a sértett részére, a kórosság mértékét el nem érő, kezelésre szoruló pszichikai állapotát, illetve kisebb súllyal a cselekmény kísérleti szakban maradását. Súlyosító körülményként értékelte az egyébként büntetett előéletű vádlott alkoholfüggő életmódját, saját magának felróható, kötekedő, indulatos magatartását, amely az élet elleni cselekmény elkövetéséhez vezetett, az önhibából eredő ittas elkövetést, azt a tényt, hogy e cselekményét különösen veszélyes eszközzel követte el, a sértettnél jelentkező maradandó fogyatékosságot, illetve negatív pszichikai következményeket, a jogellenesen tartott lőszerek darabszámát, valamint azt, hogy a kísérleti szakban rekedt cselekménye befejezett magatartású kísérlet volt.
A bíróság a robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés tekintetében a vádlottat a tévedése mint büntethetőséget, bűnösséget kizáró ok alapján mentette fel. A bíróság mindezek következtében az egyébként 5-22,5 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett cselekmény büntetésének középmértékétől enyhébb szankció kiszabását is elegendőnek és célravezetőnek találta a büntetési célok érvényre juttatása érdekében.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész, valamint a vádlott és védője három nap gondolkodási időt tartott fent.
Szekszárd, 2019. október 22.
Szekszárdi Törvényszék Sajtóosztály