Szekszárdi Törvényszék – Felfüggesztett börtön közúti veszélyeztetésért

Szervezeti egység
Szekszárdi Törvényszék

A Szekszárdi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2020. február hó 20. napján tartott nyilvános ülésen - helybenhagyva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – 10 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 1 év 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki két éve autóját szándékosan a vele szóváltásba keveredő gyalogos lábának kormányozta. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

 Az elsőfokú ítélet történeti tényállása szerint a vádlott 2018. április hó 5. napján nappali, jó látási viszonyok között, száraz felületű aszfalt burkolatú úttesten közlekedett Szekszárd lakott területén belül a Tinódi utcában, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság épülete felől az Ady Endre Szakképző Iskola irányába a tulajdonában álló Volkswagen Golf C1 típusú személygépkocsival.
 A vádlott az úttest menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávjában haladt, ahol észlelte, hogy a jobb oldali forgalmi sáv szélén a parkoló autók mögött, a vádlotti gépjármű előtt, az úttest menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávjának széléhez közelebb gyalogosan haladt a két sértett gyalogos. A vádlott sérelmezte, hogy a gyalogosok előtte, az úttesten közlekednek ahelyett, hogy a parkoló autók melletti járdán haladnának, ezért rájuk dudált, majd emiatt szóváltásba keveredett az egyik sértettel. 
 A dudálást követően a sértett gyalogosok továbbra is a vádlott előtt haladtak, vele azonos irányban, az úttest jobb oldali forgalmi sávjának szélén, a parkoló autók mögött, ezért a vádlott járművét az egyik sértett irányába kormányozta jobbra, majd igen lassan haladva nekiment a sértett bal combjának két alkalommal hátulról. A második, az elsőhöz képest kissé nagyobb erejű ütközés következtében a sértett az úttesten térdre rogyott, azonban büntetőjogi értelemben értékelhető sérüléseket nem szenvedett el. A cselekményt követően a sértett mellett haladó házastárs értesítette a rendőrhatóságot, akik gyorsan a helyszínre érkeztek, amelyet a vádlott is megvárt. 
 A vádlott cselekményével megszegte a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat, mivel oly módon vett részt a közúti közlekedésben, hogy a sértett testi épségét közvetlen veszélynek tette ki, mivel kikerülhette volna akadály nélkül a sértettet, azonban ezt nem tette meg, hanem szándékosan hátulról nekiment.
 
 A elsőfokú bíróság az előkészítő ülésen a cselekményt a váddal egyezően beismerő, a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek és 10 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre, valamint 1 év 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását pedig 2 év 6 hónapra felfüggesztette.
 Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott a büntetés enyhítése, az ügyész annak súlyosítása végett terjesztett elő fellebbezést.

 A törvényszék a másodfokú eljárás során arra a megállapításra jutott, hogy az elsőfokú bíróság a büntetéskiszabás során figyelemmel volt a büntetés kiszabás törvényben rögzített elveire, mind az enyhítő (büntetlen előélet, két éven belüli kifogástalan közlekedési múlt, beismerés, megbánó magatartás, illetve sértetti közrehatásként ugyan nem értékelhető, de azon sértetti szabályszegés, miszerint nem a járdán, hanem az úttesten közlekedett), mind a súlyosító körülményeket (cselekmény kiemelt tárgyi súlya) maradéktalanul feltárta és súlyuknak megfelelően értékelte, ekként a kiszabott büntetés mind nemében, mind mértékében törvényes, a bűnmegelőzés érvényre juttatása érdekében szükségesnek, egyben célravezetőnek tekintendő.