Szolnoki Törvényszék - emberölés bűntettének kísérlete

Szervezeti egység
Szolnoki Törvényszék
A Szolnoki Járásbíróság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség indítványára 2016. június 29-én egy hónapra elrendelte egy 17 éves abádszalóki fiatalember előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. június 27-én Abádszalókon megkísérelte megölni testvérét. Az előzetes letartóztatást a bíróság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben rendelte végrehajtani. 
 
A megalapozott gyanú szerint a fiatalember 2016. június 27-én reggel 8.00 óra körüli időben abádszalóki lakóházukban egy hozzávetőlegesen 30 cm hosszúságú késsel több alkalommal a fején megszúrta a még alvó testvérét. A sértett segítségért kiáltott, amit másik testvérük meghallott, bement a szobába és a gyanúsítottat a kés átadására szólította fel. A gyanúsított a kést átadta, majd átment egy másik szobába, ahol egy másik kést vett magához, mellyel saját nyakát is megvágta. 
 
A sértett a támadást túlélte, de a bántalmazás következtében fején és arcán 8 napon túl gyógyuló szúrt sérüléseket szenvedett. A gyanúsított fenti cselekménye alkalmas védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kíséreltének megállapítására.
 
A bíróság a megalapozott gyanú mellett a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és azért látta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését, mert megítélése szerint a gyanúsított szőkésének, elrejtőzésének veszélye fennáll, és az eljárási cselekményeken való részvétele csak előzetes letartóztatása útján biztosítható. A bíróság álláspontja szerint emellett tartani lehet attól is, hogy a tanúk befolyásolásával a bizonyítás sikerét veszélyeztetné és újabb bűncselekményt követne el testvére sérelmére. 
 
A végzés nem jogerős. Az ügyész a végzést tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője az előzetes letartóztatás javítóintézetben történő végrehajtása érdekében jelentett be fellebbezést. Így a kérdésben a Szolnoki Törvényszék határoz majd. 
 
Szolnok, 2016. június 29.
 
 
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya