Szolnoki Törvényszék - Másodfokú ítélet a sértett fülét leharapó, dulakodó férfi ügyében

Szervezeti egység
Szolnoki Törvényszék
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. március 3-án meghozott ítéletével az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Járásbíróság ítéletét megváltoztatva 4 év 6 hónapra enyhítette annak a jelenleg 25 éves férfinak a fegyházbüntetését, akit az elsőfokú bíróság 2016 júniusában mint többszörös visszaesőt marandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt. 
 
A jogerős ítélet szerint a vádlott 2015. augusztus 26-án éjjel a szolnoki Pelikán Bevásárlóközpont épületének földszintjén található nemzeti dohányboltban szóváltásba keveredett a szintén ittas hölgy sértettel, majd jobb öklével arcon ütötte, a padlóra lökte, majd a földön fekvő nőt fejbe rúgta. A bántalmazással csak az üzletben dolgozó hölgy eladó közbelépésére hagyott fel, aki a vádlottat a dohányboltból kilökdöste. A hölgy sértett a dohányboltot elhagyva a bevásárlóközpont épülete előtti padra ült. A vádlott azonban ismét odament hozzá, és két alkalommal ismét fejbe rúgta. Ezt követően a hölgy sértett a bántalmazásáról beszámolt a helyszínen tartózkodó ismerősének, a későbbi férfi sértettnek, aki a beváráslóközpont előtti járdaszakaszon számon kérte a vádlottat, aki ennek hatására egy alkalommal arcon ütötte, majd három alkalommal arcon fejelte őt, amitől egyensúlyát elveszítette és az egyik üzlet üvegkirakatának esett. A vádlott ezt követően odalépett hozzá, és bal fülének felső részét leharapta. Az erősen vérző férfi a vádlott elől a nemzeti dohányboltba menekült, és megpróbálta telefonján értesíteni a rendőrséget. A vádlott azonban követte őt a dohányboltba, és ököllel ismét arcon ütötte, a vásárlópulton lévő polcnak lökte, majd a nyakánál fogva a dohánybolt üvegfalának szorította. A bántalmazással csak az üzletben dolgozó hölgy eladó közbelépésére hagyott fel, aki a vádlottat a dohányboltból ismét kilökdöste. A bántalmazás következésében a hölgy sértett 8 napon belül gyógyuló hámhorzsolásos fejsérülést, míg a férfi a bal fülkagylójának részleges elvesztését, mint maradandó fogyatékosságot okozó sérülést szenvedett el.
 
Az ügy korábbi szakaszaiban közzétett közleményeink az alábbi linkeken olvashatóak:
 
Szolnok, 2017. március 6.
 
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztály