Szolnoki Törvényszék - Öt embertől több mint 10 millió Ft-ot csalt ki egy nő Szolnokon, 3 év börtönt kapott

Szervezeti egység
Szolnoki Törvényszék

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a negyvenes éveiben járó nőnek a büntetőügye, aki 2010. augusztusa és 2017. áprilisa között 5 személytől összesen több mint 10 millió Ft-ot csalt ki a legkülönbözőbb módszerekkel. 

Volt, akinek azt állította, hogy súlyos beteg és a kórházi kezeléséhez szükséges a pénz, holott betegségben nem szenvedett és orvosi kezelésre sem járt. Volt, akinek azt mondta, perindításhoz és közjegyzői eljáráshoz szükséges neki a pénz, de ténylegesen semmilyen eljárást nem indított. Egyik áldozatától pedig úgy csalt ki többszázezer forintot, hogy magát a telefonban az egyik idősotthon vezetőjének adta ki, és a gyanútlan sértettet azzal hitegette, hogy az összegért cserébe az édesanyja bekerülhet az idősek otthonába.

A nővel szemben 2017. március 9-én emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség. Az ügyben elsőfokon eljáró Szolnoki Járásbíróság pedig 2019. február 21-én ítéletet hozott. A vádlottat, aki csalás miatt már állt bíróság előtt, 4 rendbeli csalás bűntette és 1 rendbeli csalás vétsége miatt 3 év börtönre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyektől. Emellett két sértett javára mintegy 6 millió Ft kártérítés megfizetésére kötelezte a nőt és vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben. 

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet. A vádlott és védője azonban elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen befejeződött.

A Szolnoki Törvényszék 2020. január 16-án meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét lényegét tekintve helybenhagyta.