Szombathelyi Törvényszék - Másodfokú döntés egy többszörös visszaeső ügyében

Szervezeti egység
Szombathelyi Törvényszék

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság nyilvános ülésen helybenhagyta a Szombathelyi Járásbíróság 1 rendbeli zsarolás bűntette és 1 rendbeli kábítószer birtoklásának vétsége miatt hozott ítéletét.

A Szombathelyi Járásbíróság a 2020. november 10-én kihirdetett ítéletével a többszörös visszaeső vádlottat halmazati büntetésként 3 év 6 hónap fegyházra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság kettő korábbi végrehajtandó szabadságvesztésből (1 év börtön, 8 hónap börtön) engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette.
A tényállás szerint a vádlott 2018. november 12-én 20 óra körül –éjszakai sötétségben- egy szombathelyi ABC melletti füves, bokros területen –ahol közvilágítás nincs– megállította a 15 éves sértettet, aki a kezében tartott 2000 forintos bankjeggyel a boltba igyekezett. A vádlott az „Add oda a pénzt!” szavakkal a sértettet a nála lévő pénz átadására szólította fel, azonban a sértett, bár megijedt, a pénzt önként nem adta át, ehelyett hátrálni kezdett a vádlott elől, aki azonban a sértett pulóverét a mellkasánál megragadta, a sértettet a falhoz nyomta, és oda szorította, amelyet követően a sértett ellenállni nem mert, így a vádlott a bankjegyet a kezéből kivette, és azzal elszaladt. A vádlott a sértettnek 2000 forint kárt okozott, amely nem térült meg.
A vádlott 2019. augusztus 9-ét megelőző napokban Szombathelyen marihuánát fogyasztott. A vádlottal szemben a 2019. augusztus 9-én a Szombathelyi Rendőrkapitányságon alkalmazott kábítószer-gyorsteszt THC komponensre pozitív eredményt mutatott.

Az ítélet ellen a vádlott és védője kizárólag a zsarolás bűntette vonatkozásában, felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést.

A törvényszék álláspontja szerint az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének eleget téve, s ennek körében kellően számot adva arról, hogy milyen okok és bizonyítékok alapján állapítható meg, hogy a vádlott elkövette a terhére rótt vagyon elleni erőszakos bűncselekményt (zsarolást), okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére is, annak tagadásával szemben.

A vagyon elleni erőszakos bűncselekményt kiskorú sértett sérelmére, röviddel korábbi szabadságvesztés büntetéséből szabadulását követően, kettő feltételes szabadság tartama alatt elkövető, többszörös (és különös) visszaesőnek minősülő vádlottal szemben halmazati büntetésként kiszabott, az irányadó középmértéktől (4 év 3 hónap) elmaradó tartamú, fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés az időmúlásra, valamint a kábítószerrel kapcsolatos cselekmény beismerésére, mint enyhítő körülményekre is figyelemmel, nemében és tartamában is megfelelő büntetés, ezért annak enyhítésére nem látott a másodfokú bíróság lehetőséget.

Szombathely, 2021. május 11.

Szombathelyi Törvényszék Sajtóosztály