Tatabányai Törvényszék - A bíróság letartóztatta az emberöléssel gyanúsított esztergomi férfit
A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványának helyt adva egy hónap időtartamra elrendelte annak a 28 éves esztergomi férfinak a letartóztatását, aki ellen emberölés elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A nyomozás adatai szerint az ittas állapotban lévő gyanúsított 2023. február 3-án 12 óra 45 percet megelőző – jelenleg pontosabban meg nem határozható – időben egy esztergom-kertvárosi lakóház előtt eddig ismeretlen okból szóváltásba keveredett a sértettel. A gyanúsított a vita hevében a sértettet a ház előtti területen, majd a ház udvarán számos alkalommal ököllel, nagy erővel a fején, a mellkasán, a karjain és a lábain megütötte. Az ütések eredményeként a sértett fején zúzódásos és metszett jellegű sérülések keletkeztek, eltörött az orra és felső álkapcsa, valamint kitörött a jobb felső középső metszőfoga. A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette.
A végzést a gyanúsított és az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mert a védő az ülésen nem volt jelen, így 3 napon belül tehet jognyilatkozatot.
Tatabánya, 2023. február 6.
Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály