Tatabányai Törvényszék- A bíróság meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinek, akit a munkaadója megölésével gyanúsítanak

Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája ülésen elrendelte 2021. május 19. napjáig letartóztatása meghosszabbítását annak a férfinak, aki Tatabányán, 2020. április 12. napján az esti órákban megölte, meggyújtotta, majd elásta munkaadóját.

A bíróság álláspontja szerint tekintettel a bűncselekmény kivitelezésének erőszakos módjára, továbbá a gyanúsított által korábban megvalósított bűncselekmények jellegére megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztetné, a büntetőeljárásban még ki nem hallgatott tanúkat jogellenesen befolyásolná, megfélemlítené, illetve továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye is.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a sértett több ingatlanán folyamatosan különböző fizikai munkákat végzett, amikért a sértettől fizetést kapott. A gyanúsított a sértettől bérelt egy kis házat, amelyben a gyanúsított a családjával élt.

2020. április 12-én az esti órákban a gyanúsított előzetes szóváltást követően több alkalommal megütötte a fején a sértettet, aki a bántalmazás következtében a helyszínen meghalt. A gyanúsított az utánfutóján lévő szemét közé helyezte a holttestet, és azt a sértett tatai tanyájára szállította. Ott a szemétégetésre használt gödörbe helyezte a holttestet a szeméttel együtt, majd ezeket gázolajjal lelocsolta és meggyújtotta, valamint a sértett egyik telefonját is elégette.

A Tatabányai Járásbíróság 2020. május 19-én rendelte el a férfi letartóztatását.

Tatabánya, 2021. február 17.

Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály