Tatabányai Törvényszék - Börtönbüntetés a késsel hadonászó férfinek
A sértettek 2017. november 1-jén délelőtt elmentek az egyik sértett testvéréhez, annak tatabányai lakásába, hogy megünnepeljék a születésnapját. Ekkor a házban tartózkodott még a sértett testvérének élettársa is, a vádlott, együtt italozni kezdtek a lakás egyik szobájában. Délután a sértett testvére és a vádlott összevesztek, a nő közölte a vádlottal, hogy már nem szereti, költözzön el. A vádlott emiatt feldúlt állapotba került, kilépett a konyhába, felkapta a konyhaszekrényen lévő kést és visszalépett a szobába, majd a nő felé fordult és a késsel több alkalommal, a mellkasa magasságában kis erővel a sértett felé szúrt, közben azt kiabálta neki, hogy „Megöllek!”. A sértett védekezésképpen belenyúlt a pengébe, így a szúrások nem érték el. A következő mozdulattal a vádlott a szoba ajtajával szemben lévő falnál álló férfit arrébb lökte, majd az élettársa testvérére támadt, két alkalommal szúrt felé a késsel és azt kiabálta, hogy „Megdöglötök!” A két férfi ártalmatlanította a vádlottat, a nő pedig értesítette a rendőrséget.
A Tatabányai Törvényszéken 2019. július 2-án megtartott tárgyaláson a bíróság a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és kétrendbeli testi sértés bűntettének kísérlete miatt 4 év börtönbüntetésre ítélte, mellékbüntetésül ugyanennyi időre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el a cselekményt és elrendelte a korábban szintén testi sértés bűntette miatt kiszabott 1 év 5 hónap börtönbüntetés végrehajtását is.
Az ítélet nem jogerős. Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért és felmentésért fellebbezett.
Tatabánya, 2019. július 2.
Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály