Tatabányai Törvényszék - Családi veszekedésből életveszélyt okozó testi sértés
A Tatabányai Törvényszék a mai tárgyalásán életveszélyt okozó testi sértés büntette miatt 2 év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott egy naszályi nőt.
A bíróság megállapította, hogy a vádlott és a sértett között 2021. április 28-án este naszályi otthonukban házastársi vita alakult ki. A sértett erősen ittas állapotban belekötött a vádlottba, őt mintegy fél óráig folyamatosan, az arcába kiabálva becsmérelte, kritizálta, a nyakát többször megfogta, kis erővel megszorította. A vádlott indulatosan kibújt a gyanúsított szorításából, felkapott egy konyhakést és azzal a neki háttal álló sértettet hátának baloldalán, 3 alkalommal, egyszer közepes, kétszer kis erővel megszúrta. A sértett ezt követően szembe fordult a vádlottal, követelte, hogy adja át neki a kést, a vádlott ekkor közepes erővel a köldöke felett is megszúrta. A szúrások közül három nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott, az egyik azonban súlyosabb következményekkel járt. A sértett hátának bal oldalát érintő közepes erejű szúrás behatolt a mellüregbe, ennek következtében légmell alakult ki, amely a sértett életét közvetlenül veszélyeztette. A sértett kórházi ellátásra, műtétre szorult, és a szakszerű orvosi beavatkozás hiányában életét vesztette volna.
A Tatabányai Törvényszék gyorsított eljárásban a váddal egyezően a büntetlen előéletű nőt 2 év, végrehajtásában 4 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyész, védő és vádlott tudomásul vette, így az jogerőssé vált.
Tatabánya, 2021. július 21.
Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály