Tatabányai Törvényszék - Elítélte a bíróság a kamionosokat meglopó román állampolgárságú férfit
A férfi 2018. június 22-én korán reggel az M1-es autópálya 64. km szelvényében lévő benzinkút mögötti parkolóban egy belga forgalmi rendszámú tehergépkocsi vezetőfülkéjében alvó, román állampolgárságú sértettet saját gépjárművének meghibásodására hivatkozva felébresztette, a sértettet a gépjármű hátuljához csalta, mindeközben társa a nyitva maradt vezetőfülkéből ellopta a sértett 2.100.- euroját. A sértett észrevette, hogy a férfi behajolt a vezetőfülkébe, ezért kérdőre vonta, de a férfi el akart menni a helyszínről, melyet a sértett megpróbált megakadályozni. Ekkor az ismeretlen férfi egy gázsprayt vett elő és azzal - azért, hogy az ellopott pénzt megtartva a helyszínt elhagyhassa – a sértett szemébe fújt, majd a vádlottal együtt elfutott, és egy gépkocsiba beszállva elmenekültek a helyszínről. Az elkövetési érték összesen: 681.513,- forint.
A vádlott ugyanebben a parkolóban 2018. október 5-én hajnalban az autójában alvó román állampolgárságú sértettet felébresztette, egy kitalált ürüggyel gépkocsijából kicsalta, a sértettet szóval tartotta, ezalatt a társa a nyitva maradt gépkocsi anyósüléséről ellopta a sértett kézitáskáját, melyben 540.- euro készpénz, a sértett iratai és mobiltelefonja volt. Az elkövetési érték összesen: 271.354.- forint.
A Tatai Járásbíróságon 2020. február 7-én megtartott tárgyaláson a bíróság a román állampolgárságú férfit bűnsegédként elkövetett lopás bűntette miatt 1 év 6 hónap -2 évre felfüggesztett- börtönbüntetésre és 952.867.- forint vagyonelkobzásra ítélte.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész, valamint a vádlott és védője is három nap gondolkodási időt tartott fenn.