Tatabányai Törvényszék - Elrendelte a bíróság három lengyel és egy pakisztáni embercsempész letartóztatását
A Komáromi Járásbíróság a 2021. március 18-án tartott ülésen, egy hónapra elrendelte két lengyel férfi, egy lengyel nő, illetve egy pakisztáni férfi letartóztatását embercsempészés bűntette miatt indult ügyben.
A bíróság döntésénél figyelembe vette a nyomozás kezdeti szakaszát, a bűncselekmény szervezett jellegét, a befolyásolás lehetőségét, illetve azt, hogy valamennyi gyanúsított esetében megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna.
A végzést a gyanúsítottak tudomásul vették, azonban az nem végleges, mivel az első-, a harmad- és a negyedrendű gyanúsítottak ügyvédei az ülésen nem voltak jelen, így ők 3 napon belül fellebbezéssel élhetnek.
A nyomozás adatai szerint a pakisztáni férfi és az egyik lengyel férfi a külföldön tartózkodó megbízójuk által, anyagi haszon reményében vállalták, hogy a Szerbiából Magyarországra jogellenesen, érvényes úti okmányok, valamint beutazási és tartózkodási engedély nélkül, embercsempészek közreműködésével érkező migráns személyeket a magyar-osztrák államhatár közelébe szállítanak, az államhatár jogellenes átlépése céljából.
A gyanúsítottak 2021. március 16-án, a magyar-szerb határ közelében felvettek 8, magukat szír állampolgárnak valló migráns személyt, majd a két gépkocsi egymást követve a magyar-osztrák államhatár felé indult.
A járőrök 2021. március 16-án 10 óra 25 perckor a 81-es számú főút 42. kilométerszelvényénél ellenőrzés alá kívánták vonni az együtt haladó két gépkocsit, amelyek közül a migránsokat szállító gépkocsi elmenekült és Nagyigmánd közelében a 8136-os útra lekanyarodva állt meg. A gépkocsi sofőrje és barátnője egy épületben rejtőztek el, míg a migránsok a szántóföldön próbáltak elmenekülni, azonban őket a Tatai Rendőrkapitányság járőrei elfogták.
Tatabánya, 2021. március 18.
Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály