Tatabányai Törvényszék - Fegyházbüntetésre ítélte a bíróság a sértettet egy ütéssel leterítő férfit és két társát

Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék

Az elkövetők 2018. július 25-én a kora délutáni óráktól Tatabánya utcáin csavarogtak, este észrevették az erősen ittas állapota miatt az utcán földön fekvő sértettet. A nő vádlott megfigyelte, hogy a férfinél mobiltelefon és egyéb értéktárgyak vannak, ezért azt mondta a másik két férfi vádlottnak, hogy üssék le a sértettet, ő pedig majd elveszi az értékeit. A sértettet az elkövetők követni kezdték, ő pedig menekülni kezdett előlük. Egy irodaépület előtt az elsőrendű vádlott egy alkalommal, nagy erővel, ököllel arcon ütötte a sértettet, aki az ütéstől elesett és beverte a fejét a betonba, elvesztette az eszméletét. A másodrendű vádlott elvette a sértettől a mobiltelefonját, 25.880.- forint készpénzét, a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját. A sértettet bántalmazó elkövetőt a helyszínen elfogták, a másik két vádlott elfogására később került sor, ők másnap a sértettől elvett pénzből vásárolni, majd strandolni mentek.
A sértett a bántalmazás következtében elszenvedett koponya sérülése miatt 15 nappal később a kórházban meghalt.

A Tatabányai Törvényszéken 2020. január 30-án megtartott tárgyaláson a bíróság az elsőrendű vádlottat halált okozó testi sértés bűntette, társtettesként csoportosan elkövetett rablás bűntette és bűnsegédként elkövetett okirattal visszaélés vétsége miatt halmazati büntetésül 12 év fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, a másodrendű vádlottat társtettesként csoportosan elkövetett rablás bűntette és okirattal visszaélés vétsége miatt 8 év fegyházbüntetésre ítélte és 8 évre eltiltotta a közügyektől, a harmadrendű vádlottat pedig bűnsegédként csoportosan elkövetett rablás bűntette és bűnsegédként elkövetett okirattal visszaélés vétsége miatt 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A törvényszék az első- és másodrendű vádlottak vonatkozásában súlyosító körülményként értékelte a társas elkövetést és a büntetett előéletüket, enyhítő körülményként értékelte az elsőrendű vádlott esetében a részbeni beismerő vallomást, a fennálló személyiségzavart és azt, hogy egy kiskorú eltartásáról gondoskodik, a másodrendű vádlott vonatkozásában szintén a részbeni beismerő vallomást és, hogy egy kiskorú eltartásáról gondoskodik, a harmadrendű vádlott esetében pedig a teljeskörű, részletes beismerő vallomást és a fennálló személyiségzavart.

Az ítélet nem jogerős, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.