Tatabányai Törvényszék - Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a tatabányai édesanya
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a tatabányai anyát, aki nem gondoskodott két gyermekéről, érzelmileg és testileg is bántalmazta őket.
A vádlott egyedül nevelte 2001-ben, illetve 2012-ben született gyermekeit egy tatabányai lakásban, a nagyobbik gyermeket annak 2017 májusában történt letartóztatásáig. A nagyobbik fiúnak már kisiskolás korától magatartási problémái voltak, ezért kezelték is, de az anya a gyógyszereket nem váltotta ki, a fiút a vizsgálatokra nem hordta el, mert úgy gondolta, hogy csak neveletlen. Az asszony a nagyobbik gyermekével nem foglalkozott, nem biztosított neki szeretetteljes családi hátteret, ezért egyre rosszabb viszony alakult ki köztük. A feszültség a kisebbik gyermek megszületése után fokozódott, mert az anya a kisbabát látványosan szeretgette, becézgette, azonban a gondozását sokszor a nagyobbik fiára bízta.
2012 nyarán a gyermekeket a gyámhatóság védelembe vette, mert a vádlott a négy hónapos kisbabát úgy etette, hogy a cumisüveget párnával támasztotta ki amíg dohányzott, rosszul kötötte be a babakocsiba, amiért a gyermek kiesett belőle. Az asszony nem gondoskodott a nagyobbik fiáról, a gyermeknek egy melegítője és egy pólója volt, amit maga mosott, iskolatáska helyett műanyag szatyorban hordta a tanszereit. A vádlott a kisebbik fiú óvodájában és a nagyobbik fiú iskolájában sem vett részt a szülői értekezleteken, fogadóórákon, valamint többször bántalmazta az idősebbik fiút, egyszer pedig a kisebbiket is pofon ütötte, akinek az arcán az ütés nyoma napokig látszott.
A Tatabányai Járásbíróságon 2019. augusztus 26-án megtartott tárgyaláson a bíróság az anyát kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése és kétrendbeli kapcsolati erőszak bűntette miatt 1 év 11 hónap – 3 év 6 hónapra felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.
Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész súlyosításért fellebbezett, így az nem jogerős.
Tatabánya, 2019. augusztus 27.
Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály