Tatabányai Törvényszék - Felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki az alvó férfit kifosztó fiatalkorúra a bíróság
A kifosztás bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, jogerős büntetővégzésben 1 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett fogházbüntetést és 41.990 forint vagyonelkobzást szabott ki azzal a fiatalkorú férfival szemben, aki egy alvó sértettől lopott.
A megállapított tényállás szerint 2020. augusztus 17-én 13 óra körüli időben a fiatalkorú vádlott Tatabányán a lakóhelyéhez közeli Ifjúsági parkban sétált, amikor meglátta az egyik padon alvó, így öntudatlan állapotban lévő sértettet, akinek a zsebéből a pad alá esett a mobiltelefonja. A vádlott elhatározta, hogy a mobiltelefont eltulajdonítja, ezért az alvó sértettet megkerülve a háta mögé ment és a pad alól, azaz a sértett közvetlen testi őrizetéből felvette a 129.500 forint értékű mobiltelefont a benne lévő 1.990 forint értékű SIM kártyával együtt, zsebébe tette, majd rögtön távozott a parkból. A SIM kártyát eldobta, a mobiltelefont elcserélte egy másik mobiltelefonra úgy, hogy még 40.000 forintot is kapott érte. A nyomozó hatóság a mobiltelefont lefoglalta és a sértett részére visszaadta.
A bűncselekmény elkövetési értéke 131.490 forint, melyből a SIM kártya nélküli mobiltelefon lefoglalásával és a sértett részére történő visszaadásával 129.500 forint megtérült.
Tatabánya, 2021. április 9.
Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály