Tatabányai Törvényszék – Felmentette a bíróság a vádlottakat a nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének vádja alól
Beküldés dátuma
2017.02.08. - 15:25
Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék
A Tatabányai Törvényszék 2017. február 8. napján hozott ítéletével felmentette T.G. I. rendű vádlottat, aki ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság T.E. II. rendű vádlottat mint tettest, B.L. III. rendű vádlottat mint bűnsegédet kifosztás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért a II. rendű vádlottat két évi börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra, a III. rendű vádlottat pedig egy év nyolc hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság K.J. IV. rendű vádlottat garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt 90 óra közérdekű munka büntetésre ítélte.
A vádirati tényállás szerint 2011. augusztus 2-án Tatabányán a II. és IV. rendű vádlott követték a kocsmából távozó sértettet, majd IV. rendű vádlott összeszólalkozott az ittas állapotban lévő sértettel és a vita hevében tenyérrel meg is ütötte őt. Az ütést követően a sértett és a IV. rendű vádlott dulakodásba kezdett, aminek egy, a helyszín közelében tartózkodó járókelő vetett végett. Ezt követően II. rendű vádlott, valamint I. és III. rendű vádlott azzal a céllal, hogy a sértettől pénzt szerezzenek 2011. augusztus 2-ről 3-ra virradó éjjel elmentek a sértett lakóhelyét képező ingatlanhoz. A III. rendű vádlott a sértett háza előtt várakozott, figyelt, az I. és II. rendű vádlott pedig bementek a sértett lakásába, ott értékek után kutattak. A sértett rászólt az I. és II. rendű vádlottra, hogy hagyják békén és segítségért kiáltott, az I. rendű vádlott egy alkalommal szájon ütötte a hanyatt fekvő sértettet, majd a II. rendű vádlott lefogta a sértettet, miközben az I. rendű vádlott közepes erővel a sértett nyakát megragadta és leszorította addig, amíg a sértett meg nem fulladt. Miután a vádlottak észlelték, hogy a sértett elhunyt, elrendezték őt az ágyon, mintha aludna, majd elhagyták a lakást.
A bírósági eljárás során jelentős fordulat állt be, az igazságügyi szakértők ugyanis a rendelkezésükre bocsátott újabb adatok alapján a halál időpontját lényegesen korábbi időpontra tették - 2011. augusztus 2. napja 14.30 és 18 óra közötti időpontra - mint a vádirati tényállásban szereplő éjfél körüli időpont. Ennek oka az volt, hogy a nyomozás során nem történt halott szemle, mivel az idegenkezűség gyanúja csak a boncolás során merült fel. Ez a nyomozati cselekmény később nem pótolható, ezért a halál időpontjára csak hozzávetőleges időpontot tudtak a szakértők megadni. Erre az időpontra azonban a vádlottaknak igazolt alibijük volt, így a terhükre rótt emberölés megállapítása kizárttá vált.
Az ítélet szerint a IV. rendű vádlott terhére rótt cselekmény bizonyítható, valamint kétséget kizáróan megállapítható, hogy a II. rendű és III. rendű vádlottaknak tudomása volt róla, hogy a sértett erősen ittas állapotban van, ezért azzal a szándékkal, hogy tőle pénzt, vagy más értéktárgyakat tulajdonítsanak el 2011. augusztus 2-áról 3-ra virradó éjjel megjelentek a lakásán. A II. rendű vádlott a lakásba bement, észlelte, hogy a sértett elhunyt, ezért elhagyta a lakást.
Az ítélet ellen az ügyész a vádirati tényállás szerinti bűnösség megállapításáért fellebbezett az I., II. és a III. rendű vádlottak tekintetében, az I. és IV. rendű vádlottak és védőik az ítéletet tudomásul vették, a II. és III. rendű vádlottak és védőik felmentés iránt nyújtottak be fellebbezést.
Tatabánya, 2017. február 8.
A Tatabányai Törvényszék Sajtóosztálya