Tatabányai Törvényszék - Ítéletet hozott a bíróság súlyos testi sértés bűntette ügyében

Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék

A Tatabányai Törvényszék a 2023. január 20-án tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson testi sértés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki súlyosan bántalmazta a volt élettársát.
A megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett élettársak voltak, kapcsolatuk megromlott. 2017. december és 2020. április között az ittas állapotú vádlott rendszeresen bántalmazta a sértettet, lökdöste és megpofozta a bal oldalára betegsége miatt lebénult, és csak bicegve járni tudó sértettet, illetve ököllel arcon ütötte őt. Ezen bántalmazások alkalmával a sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.
2019. év nyarán a sértett nyaralójában az ittas állapotban lévő vádlott felpofozta a vele együtt italozó ismerősét, majd a gáz- és riasztófegyverével lövöldözni kezdte a köveket, mely cselekmény befejezésére szólította fel őt a sértett. A vádlott ekkor a sértett haját megrángatta, majd a fegyvert a sértett fejéhez szorította, és közölte vele, hogy megöli őt és az ismerősét is. 
A vádlott 2020.  április 26-án 20 óra körül a táti otthonukban, ittas állapotban, előzetes szóváltást követően ismét bántalmazta a sértettet. Ennek során őt a nyakánál fogva ráncigálta, az ágyra lökte, és a sértettet testszerte több alkalommal megütötte. Eközben a vádlott a bal kezével szorította a sértett nyakát, aki emiatt csak nehezen kapott levegőt. A bántalmazás következtében a sértettnek 8 napon túl gyógyuló, ténylegesen 4 hét gyógytartamú agysérülése keletkezett.
A bíróság a vádlottat 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésként 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és a védője felmentésért jelentett be fellebbezést.  

2023.01.20.