Tatabányai Törvényszék – kiskorú veszélyeztetésének bűntette

Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék

A Tatabányai Törvényszék 2016. február 5. napján kihirdetett ítéletével K.G.M.-né vádlottat bűnösnek mondta ki 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében (Btk.208.§ (1) bekezdés), ezért mint visszaesőt - halmazati büntetésként - 4 év 4 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn,
a vádlott és a védője elsődlegesen felmentésért, másodsorban a minősítés megváltoztatásáért, harmadsorban enyhítésért fellebbezett. A bíróság az alábbi tényállást állapította meg.

A vádlott házastársával N-en, családi házban él. A házhoz tartozó telek biztonságos vaskerítéssel körbe kerített. Az ingatlanba egy vaskapun, illetve a kocsibejáróként használt kétszárnyú, szintén vasból készült kapun keresztül lehet bejutni. 2014. augusztus 23-án a szintén N-en lakó baráti pár meghívta a vádlottat és házastársát halsütésre. A délutáni órákban ott tartózkodtak és alkoholt is fogyasztottak. 17 óra után N. B. megengedte a vádlottnak, hogy elvigye pizzériába három kiskorú gyermekét. A vádlott elment a gyerekekkel a pizzériába, ahol kólát vásárolt és lángost kért, azonban arra várni kellett. Ezért a gyerekekkel házuk felé ment, a lángost pedig futárral kérte kihozatni.

A ház udvarán szabadon, felügyelet nélkül tartózkodott a vádlott házastársa által nevelt két kutya, a 11 hónapos, vemhes Szuszi nevezetű szuka és a 2 éves Dani névre hallgató kan. A kutyákkal a vádlott házastársa foglalkozott rendszeresen, területőrzésre idomította őket, melynek következtében a vádlott által is tudottan a kutyák neki fogadtak szót. A két kutya bull típusú terrier. Amikor a vádlott és a három gyermek a kapuhoz értek a kutyák odaszaladtak és belépésük előtt jelezték az ingerültségüket és agresszíven viselkedtek. Ennek ellenére a vádlott a kutyákat a gyermekek belépése előtt nem zárta el és a kaput kinyitotta, majd a gyermekekkel együtt bement az udvarra. Elől ment a vádlott, utána a gyermekek. Az udvarban a két kutya ugatva odaszaladt hozzájuk, majd a Dani nevezetű kan kutya rátámadt kk. N. K. Sz.-re. A gyermeket lerántotta a földre, testszerte harapdálta. A gyermek fel tudott állni, valamennyien próbáltak bemenni a házba, ekkor a kan kutya rátámadt kk. N. N. M.-ra és őt is testszerte tépte, harapdálta. kk. N. J. É. próbálta a kutyát lerugdosni testvéréről, eközben a kutya többször beleharapott a lábszárába. A támadás közben a vádlott próbált a kutyákra rákiabálni, azonban az állatok nem figyeltek rá, nem fogadtak szót, a támadásnak azzal lett vége, hogy valamennyien bemenekültek a házba. Ezt követően hívták a mentőket. Időközben a vádlott házastársa hazaérkezett és a kutyákat bezárta.

A kutya támadása következtében az egyik sértett 8 napon túl, ténylegesen 8 hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett. Testfelületén több mint 40 sérülése keletkezett. Szakszerű orvosi segítség nélkül a sértett halála bekövetkezett volna. A nagyszámú, harapással együtt járó hegek esztétikai károsodást jelentenek, amely maradandó fogyatékosságként értékelendő. A másik sértett 8 napon túl, kb. két hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett el. A sértett arcának területén észlelhető heges bőrelváltozások olyan esztétikai elváltozást jelentenek, amely maradandó fogyatékosságnak tekintendő. A harmadik sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, amelyekből maradandó fogyatékosság, illetve súlyos egészségromlás nem alakult ki.

Esztergom, 2016. február 5.

 

A Tatabányai Törvényszék Sajtóosztálya