Tatabányai  Törvényszék - Leitatta majd kirabolta áldozatait egy nő, letartóztatását elrendelte a bíróság

Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék

A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra elrendelte a letartóztatását annak a nőnek, aki leitatta, majd elvette értékeit két személynek. 

A letartóztatás elrendelése a bizonyítás megakadályozása és a bűnismétlés megakadályozása érdekében indokolt.

A végzés nem végleges, mivel a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Az indítvány szerint a rendszeres jövedelemmel nem rendelkező nő 2025. augusztus 30-án Tatabányán, a padon ülő sértett közelébe ült le, majd őt egy pohárból ismeretlen összetételű itallal kínálta meg. A sértett az italból egy kevés mennyiséget elfogyasztott, melytől öntudatlan, bódult állapotba került. Ekkor a gyanúsított a sértett ölébe ült, fülébe suttogott, majd a sértett nyakában lévő két arany nyakláncot medállal együtt eltulajdonította és távozott a helyszínről. A bűncselekmény elkövetési értéke 400.000 forint. A gyanúsított másnap Tatabányán leszólította a sértett férfit, ezután együtt italoztak, valamint a sértettet sétára invitálta. A séta során a nő a férfivel további szeszes italt vetetett, melyet egy padon ülve közösen elfogyasztottak, melynek következtében ez a sértett is öntudatlan állapotba került. Ekkor a nő - kihasználva a sértett ittasságát és bódult állapotát - eltulajdonította a sértett nadrágjában lévő mobiltelefont, melynek tokjában két 20.000 forintos bankjegy volt, majd távozott a helyszínről. A bűncselekmény elkövetési értéke 180.000 forint.

Tatabánya, 2025. szeptember 9.

Tatabányai  Törvényszék Sajtóosztály