Tatabányai Törvényszék – Letartóztatták a 3 millió forintot kicsaló férfiakat
Nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt indult ügyben rendelte el egy hónapra két férfi letartóztatását 2021. március 31-én az Esztergomi Járásbíróság, melynek álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bizonyítás megnehezítésének lehetséges akadályozása, illetve a bűnismétlés veszélye miatt indokolt.
A végzés végleges.
A sértettet 2021. február 23-án felhívta a nyomozás eddigi adatai alapján még be nem azonosított személy és kihasználva a sértett idős korát, valamint ijedtségét, a sértettet megtévesztve, jogtalan haszonszerzés céljával előadta, hogy a sértett fia autóbalesetet okozott, többmilliós kár keletkezett, de egy bizonyos összeg fejében elkerülheti a rendőrségi eljárást. Ezt követően elsőrendű gyanúsított megjelent a sértett dorogi lakóhelyénél és átvett a rendkívül ijedt és a megtévesztés miatt félelemben lévő sértettől 2.800.000 forintot és 600 eurót.
A sértett ezután hívta fel a fiát és így derült ki számára, hogy megtévesztés áldozata lett, a fia nem okozott balesetet, ezért feljelentést tett a rendőrségen.
Tatabánya, 2021. március 31.
Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály