Tatabányai Törvényszék — Letartóztatták az esztergomi emberölés gyanúsítottját
A Tatabányai Járásbíróság a 2021. május 17-én tartott ülésen, emberölés bűntette miatt indult ügyben 1 hónapra – 2021. június 17-ig – elrendelte egy szlovák állampolgárságú férfi letartóztatását. A bíróság a letartóztatás elrendelésénél figyelembe vette, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén a hatóság elől feltehetően megszökne, elrejtőzne, valamint vele szemben fennáll a bűnismétlés veszélye is. A végzés jogerős.
A nyomozás eddigi adatai alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2021. május 13-án 13 óra és 2021. május 14-én 10 óra között Esztergomban, előzetes szóváltást követően úgy bántalmazott egy szlovák nőt – többek között két alkalommal fejbe rúgva őt -, hogy a sértett a bántalmazások következtében elhalálozott.
Tatabánya, 2021. május 17.
Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály