Tatabányai Törvényszék - Másodfokú ítélet született az embercsempészek ügyében
Az elsőrendű vádlott 2014 augusztusában olyan bűnelkövetői csoportot hozott létre - és működtetett 2015. január 15-ig – amelynek célja az volt, hogy Magyarországon illegálisan tartózkodó , az államhatár átlépéséhez engedéllyel nem rendelkező személyeket, anyagi ellenszolgáltatás fejében juttassanak ki Németországba. Az elsőrendű vádlott a szervezői feladatokba bevonta a másodrendű vádlottat is, aki sofőröket, autókat szerzett a szállításokhoz.
A szállítás jól megszervezetten, összehangoltan működött. A Budapestre érkezésüket követően 6-12 fős csoportokban, jellemzően az esti órákban felvette őket valamelyik sofőr, - a harmadrendű, negyedrendű és ötödrendű vádlottak- a szállító jármű útvonalának biztosítása érdekében pedig az elsőrendű, a másodrendű vagy a harmadrendű vádlott haladt néhány kilométerrel előrébb, a kisbusz sofőrjével folyamatosan tartva a kapcsolatot, jelezve a rendőri jelenlétet. Az elsőrendű vádlott a szállított személyektől átlagosan 250.000 Ft-nak megfelelő eurót kapott fejenként, ebből fedezte a költségeket (sofőrök, tankolás, autópálya matrica, kisbusz bérlés).
A szállítások során a csoport összesen mintegy 130 személynek nyújtott segítséget ahhoz, hogy illegálisan Németországba jussanak.
A Tatabányai Járásbíróság 2019. szeptember 11-én embercsempészés bűntette miatt hozott ítéletében az elsőrendű és a másodrendű vádlottat 9-9 év fegyházbüntetésre ítélte, 5-5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és 10-10 évre a közügyek gyakorlásától, a harmadrendű vádlottat 6 év fegyházbüntetésre ítélte, 5 évre eltiltotta a járművezetéstől és 6 évre a közügyektől, a negyedrendű vádlottat 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, 5-5 évre eltiltotta a járművezetéstől és a közügyek gyakorlásától, az ötödrendű vádlottat 10 év fegyházbüntetésre ítélte, 5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és 10 évre a közügyek gyakorlásától.
Az ítélet első fokon nem vált jogerőssé, azzal szemben a vádlottak és védőik enyhítésért, az ügyész a harmadrendű vádlott esetében súlyosításért fellebbezett.
Az ügyet másodfokon a Tatabányai Törvényszék bírálta el, 2020. szeptember 17-én hozott ítéletében az elsőrendű és a másodrendű vádlott fegyházbüntetését 8-8 évre, a harmadrendű vádlottét 5 évre, az ötödrendű vádlottét 9 évre enyhítette, különös tekintettel a jelentős időmúlásra. A negyedrendű vádlott esetében a törvényszék a büntetőeljárást megszüntette, ugyanis a cselekményét Németországban a a Passaui Bíróság már jogerősen elbírálta. Esetében a jogorvoslati jog megnyílása miatt az ügyész ezen döntés ellen fellebbezést jelentett be.
Tatabánya, 2020. szeptember 17.
Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály