Tatabányai Törvényszék - Megerőszakolta a fia fiatalkorú ismerősét, a bíróság 7 év fegyházbüntetésre ítélte

Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék

A 2003-ban született sértett és párja 2019. június 29-én meglátogatták a férfi barátját, hogy a sikeres érettségi vizsgáját megünnepeljék. Az ünneplésen részt vett még két barátjuk, valamint a vendéglátó édesapja is - a vádlott -, aki szintén a házban lakott. Az este folyamán a társaság tagjaival együtt a lány is nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, ami miatt a barátja a földszinti szobába vitte őt, majd mind a ketten elaludtak.
A vádlott az éjszaka folyamán bement a szobába és a sértett alkoholfogyasztásából eredő védekezésre képtelen állapotát kihasználva, az ágyon fekvő lánnyal közösült. A férfi tudta, hogy a cselekmény elkövetésének idején a sértett a 18. életévét még nem töltötte be.

A Komáromi Járásbíróság 2020. szeptember 21-én meghozott ítéletében a férfit szexuális erőszak bűntette miatt 7 év fegyházbüntetésre ítélte, 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és véglegesen eltiltotta minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől, aminek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezhetné.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért, illetve felmentésért fellebbezett. A vádlott letartóztatását a bíróság a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig rendelte el.

Tatabánya, 2020. szeptember 21.

Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály