Tatabányai Törvényszék - Öt külföldi állampolgár letartóztatását rendelte el a bíróság embercsempészés ügyében

Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék

A Komáromi Járásbíróság a 2021. március 25-én tartott ülésen több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt elrendelte 2 szerb, 2 koszovói és 1 albán férfi letartóztatását 1 hónapra. Első-, harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottak a végzést tudomásul vették, másodrendű vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

A rendelkezésre álló adatok szerint a harmad-, negyed- és ötödrendű gyanúsítottak 2021. március 21-én, az éjszakai órákban, jogellenesen, embercsempészek segítségével, Horgos térségében, a zöldhatáron át érkeztek Szerbiából Magyarországra, azzal a szándékkal, hogy jogellenesen tovább utaznak Nyugat-Európába. A határ átlépését követően, egy, a közelben lévő üzemanyagtöltő állomáson ismeretlen embercsempészek már várták és gépkocsival egy Budapest közelében lévő szálláshelyre vitték őket.
Az első- és a másodrendű gyanúsítottak 2021. március 22-én, a délelőtti órákban, a Budapest közelében lévő szálláshelyen felvették a harmad-, negyed- és ötödrendű gyanúsítottakat azzal a szándékkal, hogy nevezetteket 100 euró ellenében, a magyar-osztrák államhatár közelébe szállítják, illetve átadtak részükre 1-1 névre szóló, szerb útiokmányt is.
Útközben, 14 óra 45 perckor, az M1 autópálya 83. kilométerszelvényénél, a Nemzeti Adó és Vámhivatal járőrei ellenőrzés alá vonták az elsőrendű gyanúsított által vezetett személygépkocsit. 
Az intézkedés során, a járőrök felszólítására a harmad-, a negyed- és az ötödrendű gyanúsítottak a valódi személyazonosságuk és az embercsempészek tevékenységének leplezése érdekében átadták a más nevére kiállított, valódi, szerb útiokmányokat az elsőrendű gyanúsítottnak, aki odaadta azokat a járőröknek. Az első- és a másodrendű gyanúsítottakkal szemben emiatt megállapítható a közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja is.

Tatabánya, 2021. március 25.

Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály